Beszámolók a 2011. évi Duna-ünnepről
Az idei barátságtalan időjárás kedvezett a kiállításnak 2011. július 1. hétvégéjén,
mind a megnyitó ünnepséget mind a kiállított tárgyakat és képeket több százan
tekintették meg este 20 óráig meghosszabbított nyitva tartási időben. A megnyitón
Futaki (Horog) József beszélt a vendégeknek Illyés Gyula Puszták népe című könyvére
utalva arról a szükséges művészi és emberi alázatról, ahogyan egykori őseink örökségéhez
viszonyulni kötelességünk. A mintegy 100 m2-es terem berendezése nem kis feladatot
jelentett a rendezőnek (több mint 130 felnagyított kép, 52 db néprajzi tárgy a
kendertilolótól
a petróleumlámpán át a citerákig és egyéb használati tárgyakig).

A Magyar Néprajzi
Múzeum fotóanyaga mellett a régi és mai házak összehasonlító párhuzamai voltak
a legérdekesebbek, hisz a hasonló perspektíva és képkivágás alapján mindenki számára
nyilvánvalóvá vált a az idő folyamán végbement változás. Sok dicséretet és elismerést
váltottak ki az újabban restaurált, kétablakos, hagyománytisztelő házhomlokzatok,
ugyanakkor szembetűnő volt néhány régi, szép, harmonikus utcakép eltűnése (pl.
Rév utca eleje, a Széchenyi úti „Szilva emlékmű” környéki házsorok) mára kaotikus,
stílustalan összképe. Illusztris vendégei is voltak a kiállításnak: a volt Drozdy
villa egykori tulajdonosának (Drozdy Gyula Kultuszminisztériumi tanácsos, népiskolai
tankönyv szerkesztő) unokája, Drozdy Emese, Dr. Hunyady Béláné Budapestről utazott
ide és elérzékenyülve nézte végig gyermekkori emlékeinek színhelyét, de eljött
kisoroszi új református lelkésze is családostul (Pályi Péter tiszteletes úr),
valamint az egykori Jámbor villa mai tulajdonosa, Váradi-Brenner úr is és természetesen
sok-sok kedves idős és fiatal kisoroszi lakos is.

Azoknak a kisorosziaknak külön
köszönettel tartozik a rendező, akik régi tárgyaikat, emlékeiket tisztelettel
megőrizték és a kiállításra elhozták. A nevek a teljesség igénye nélkül: Sághi
Sándor, Szűcsné Éva óvónő, Pintér Sára, Ujváry Pál, Kálmán Zoltán, Greff Dezső,
Kálmán Ilonka, Dr. Greff Lajos, Kata Kálmán, Baranyai Emese és mások). Külön köszönettel
tartozunk Szili Boldizsár építész úrnak aki a nagyméretű Google-légifényképet
applikálta, valamint Bubcsó Klára művésztanárnak a néprajzi bábuk elkészítéséért,
s nem utolsó sorban a kisoroszi Képviselő-testületnek, amiért a támogatást
jóváhagyták.
MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR
Ünnepi horgászverseny 9. alkalommal
(Újlaky József és Hirsch György írása)
Nem kis aggodalommal kémlelték az eget a horgászok július 3-án 6,30 órakor, lesz-e
eső, felerősödik a szél, vagy lecsendesedik. A változékony idő sem tudta elriasztani
a nevezésre jelentkező 34 horgásztársat. Örömmel vettük tudomásul, hogy három
év szünet után végre van Női versenyzője a horgászversenynek. Természetesen a
Női kategória első díját megnyerte. A női kategória 2. 3. díja átkerült a gyermek
kategória díjazására. Így
a gyermekhorgászok nagy örömére 1 – 5 –ig tudtunk helyezési díjakat osztani.
Négy éves hagyományunkhoz híven ez évben is a verseny helyezettjei horgászvásárlási
utalványt kaptak.
Összesen 30 ezer forint került felosztásra a kategóriák helyezettjei között.
Sajnos tudomásul kell venni, hogy a 9 évvel ezelőtt igényelt 30 ezer forint a
mai versenyre idejét múlta, kinőttük. Reméljük, hogy a 10. ünnepi horgászversenyre
valamivel nagyobb összeg áll majd rendelkezésünkre a verseny díjazásához. Elnézést
kérünk a versenyben résztvevőktől, hogy név szerint nem kerülnek említésre a felsorolás
túl hosszú lenne. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a Polgármesteri Hivatalnak
és vállalkozónak, akik anyagi támogatást nyújtottak a díjak vásárlásához. Reméljük
jövőre is részünk lesz benne! Tisztelettel megköszönjük a verseny résztvevőinek,
hogy a változékony idő ellenére is nagy lelkesedéssel és létszámmal részt vettek
a versenyen. Valamint nagyon nagy köszönet
mindazoknak, akik segítették a horgászverseny gördülékeny lebonyolítását.
I. Édesvíz Kupa
(Szabó Péter írása)
Idén első alkalommal rendeztük meg az I. Édesvíz Kupa kispályás labdarúgó tornát.
Nyolc csapat mérkőzött meg egymással barátságosan. Öt településről érkeztek a
játékosok, Dunabogdányból, Dömösről, Szentendréről, Budapestről és Kisorosziból elsősorban azzal a céllal, hogy jól érezzék magukat. A visszajelzések alapján
ezt a célt sikerült is elérniük. Minden csapat kapott egy oklevelet a részvételéért, az első, második és harmadik
helyezetteknek kupát és pezsgőt adtunk, ezen kívül külön díjazásban részesült
a legjobb kapus és a gólkirály. Fontos kiemelni a nagyszerű háttérmunkát: Szabó
Géza remek gulyásleveset készített a résztvevő csapatok számára, a Zölddió vendéglő üzemeltetői, biztosították a helyet az eredményhirdetéshez és a gulyás elfogyasztásához.
Ezúton szeretnék köszönetet mondani minden résztvevő csapatnak, az őket buzdító szurkolóknak és a lebonyolításban segítőknek. Jövőre, 2012-ben ugyanitt, ugyanígy
július első szombatján találkozunk!

Ittunk vizet...
(Bánkuti Andrea írása)
Az idei Duna ünnep az Édesvíz nevében zajlott. Először került megrendezésre a
vízkóstoltató program, mely a rossz idő miatt sajnos nem sikerült túl fényesen,
de megpróbáltuk tudatosítani az emberekben a vízfogyasztás, ezen felül a minőségi
vízfogyasztás fontosságát.A különféle ásványvizektől a gyógyvizekig, a PI víztől
a lúgos vízig széles palettából válogathatott a látogató. Matijas Klingvart a
lúgos vízről tartott előadásokat nagy sikerrel. Ezúton szeretném megköszönni a
segítséget mindenkinek, aki támogatta ezt a rendezvényt, külön kiemelve dr. Kun
Mártát, Matijas Klingvartot és Duntzendorfer Istvánt. Nélkülük ez nem jöhetett
volna létre, várjuk Őket jövőre is. Köszönöm továbbá az áramvétel lehetőségét,
illetve a hűtőhasználatot a Vándorló Bt.-nek, illetve a „zümmögő kórus” valamint
a Polgárőrség pakolási kapacitását.
Halászléfőző verseny
(Bánkuti Andrea írása)
Hagyományaink szerint idén is megrendezésre került a halászléfőző verseny. A
versenyzők megszokhatták, hogy minden évben próbálunk valamit újítani a szabályokban,
ez talán idén sikerült a legjobban. Kicsit féltem attól, hogy a nevezési díj bevezetésével
alábbhagy a jelentkezők száma, de amikor picit késve megérkeztem, boldogan láttam,
hogy nagyon sokan vannak. Megtörtént a regisztráció, ezután Mikolai Gábor kiosztotta
a halat minden résztvevőnek, akik elindultak főzni. Dél környékén Kovács Géza
segítségével elindultunk kiosztani a műanyag tányérokat a kóstoláshoz, valamint
visszaadni a nevezési díjat. Délután 3 óra felé elkezdtük hordani a kóstolókat
a zsűrihez, melynek tagjai Gáspár György és Szili Boldizsár voltak. Nehéz dolguk
volt. Idén először különdíj is került kiosztásra. A díjakat Nádasdy Csontos Elek
alpolgármester úr és Dr. Kosztarab Ibolya jegyző adták át. Helyezettek:
1. Flekkenstein Márton,
2. Renczes Tamás,
3. Dicső Zoltán.
Ezúton is gratulálunk Nekik, és mindenkinek köszönöm a részvételt.
Jövőre ugyanitt, de reméljük, az idő kegyesebb lesz!

Aszfaltrajzverseny
(Kosznovszki Csilla írása)
Tisztelt Szülők, kedves Gyerekek!
Az idei kilencedik Duna-ünnep aszfaltrajzversenye ismét a vasárnap egyik legjelentősebb
eseménye volt. A délután elromló idő ellenére, de még száraz aszfalton jó körülmények
között tudtunk dolgozni. Amit mi sem bizonyít jobban, 54 rajz született mindannyiunk nagyörömére. A mezőny nagyon erős volt, jobbnál jobb rajzok születtek,
alaposan megnehezítve a kitűnő és lelkiismeretes zsűritagok dolgát. A kijelölt
téma mely (vízi tündérek, vízi-szörnyek) volt igazodott az édesvíz napjai programjaihoz.
Az értékes díjakat boldogan vették át a győztesek. Az üdítőjét és a fagyiját mindenki
megkapta. Köszönjük a résztvevőknek a rajzokat, a támogatóknak az adományokat,
a közreműködőknek a segítséget, Vörös Laurának az odaadó munkáját. Köszönjük az
önkormányzatnak a lehetőséget és Vadászi Lászlónak a helyszín biztosítását.
JÖVŐRE ISMÉT TALÁLKOZUNK !
Képek a Halápi Lovarda lovasbemutatójáról:
További videók és képek az eseményről:
A Duna-ünnep megnyitója
A rendezvény plakátja:

