Baktay Ervin hazánkban, mint író műfordító és orientalista vált ismertté a múlt
század első felében. Kevésbé volt ismert hogy a színes egyéniségét az észak-amerikai
indián-cowboy romantika is vonzotta. Dús fantáziája játékos a történelmi eseményeket
átélő lelki alkata kezdeményezte 1924-ben a - hasonló gondolkodású barátaival
együtt - a vadnyugati város, majd a sikereken felbuzdulva 1931-ben az első magyarországi
indián törzs megalapítását.
A Kisoroszi környékén lévő páratlan szépségů szigetvilág nyújtotta a nagy játékhoz
a természeti hátteret. Minden lehetőt maguk készítettek - felszerelést, díszruhákat
- hogy az indián tábori létformával minél közelebb kerüljenek az ősi, természetes
életmódhoz. A törzstagok számára új világ bontakozott ki. Beleélhették magukat
az indiánok és a fehérek csatáiba, valódi colt-okkal, winchester puskákkal lőttek
célba, íjászversenyeket rendeztek, tarka lovakon lovagoltak és magukkészítette
indián kenukkal fedezték fel a Dunakanyar akkoriban még szinte érintetlen, csodálatos
szépségů szigetvilágát. Meg kellett küzdeniük a sátrakat összedöntő szélviharokkal,
tarajos hullámokkal is, s az erőpróbák után élvezettel iszogatták a fůszeres grogot
az esti tábortůz mellett, ősi indián és újabb amerikai dalokat énekelve.
Baktay Ervin karizmatikus egyéniség volt. Az észak-amerikai indiánkultúra ismertetése
terén kifejtett munkássága nemcsak belföldön, hanem európaszerte, sőt, a tengerentúlon
is ismertté tette. Így szerzett tudomást Heverő Bölényről 1937-ben az Amerikai
Indián Szövetség, mely tagjai közé választotta, és tevékenységét a szacsem (főnök)
címmel honorálta.
Hazánkban ma is - más társulások keretein belül - több százan követik példáját.
A múzeum bemutatja Baktay Ervint, mint seriffet és nagyfőnököt, valamint az általa
alapított táborokat, melyeknek célja a rohamosan civilizálódó világ negatív hatásaival
szembeni természethez közelibb emberibb életforma megteremtése. Színpompás indián
ruhák, berendezett indián sátor, kenu, saloon életszerů látványa ad ízelítőt Baktay
koráról és lelkes követőinek ma is létező táborairól.
A múzeum május 1.-től október 7.-ig minden szerdán, szombaton és vasárnap 10:00-13:00-ig
tart nyitva
Nyitvatartási időn kívül egy nappal előbb történt bejelentkezés alapján is látogatható
a múzeum. Bejelntkezni a +36(26)39 20 15 vagy a +36(26)39 23 65 telefonszámokon lehet.
Szeretettel köszöntöm Önöket Kisoroszi honlapján! Reményeim
szerint portálunk, amely falunkat érintő érdekességeket és aktualitásokat is tartalmaz,
segíteni fog az itt élőknek és az ide látogatóknak ügyes-bajos dolgaik
elintézésében és a legfontosabb információk átadásában.
Településünket részben az állandóság, részben a folyamatos
megújulás egyszerre jellemzi. Állandóság a környezeti értékeink védelmében, dinamikus
fejlődés az egységes falukép kialakításában, a kisorosziak és vendégeink életminőségének
javításában.
A képek között böngészve remélem kedvet kapnak ahhoz, hogy
ne csak a világhálón keresztül, hanem személyesen is eltöltsenek pár órát –
vagy napot - hazánk ezen kivételes fekvésű és büszkén állíthatom, folyamatosan
szépülő kis településén. Hosszú évek óta sem tudok betelni a szigetcsúcs
látványával. Ahányszor csak tehetem kimegyek oda és érzem a Duna, a Pilis és a
Börzsöny ölelését, a visegrádi vár őrző tekintetét. A természet és a történelem
több évszázados, szoros kapcsolatával találkozhatunk ezen a helyen, melynek
csak részleteit mutathatja meg egy fénykép vagy leírás.
A találkozás reményében várunk mindenkit szeretettel
Kisorosziban!
Aki itt él, vagy aki járt már nálunk tudja, hogy Kisoroszi
Magyarország egyik legszebb vidéke, igazi falu; páratlan természeti
környezetben erdős hegyek, a kis-és nagy Duna ág ölelésében valódi magyar
vidéki életforma lovakkal, tehenekkel, egyéb jószágokkal, szép zöldséges és
gyümölcsös kertekkel, virágokkal a házak udvarán és előttük az utcán. Elég egy
rövid séta akár egyedül, akár társaságban, hogy felfedezzük ezt az európai
léptékkel mérve is páratlan értéket. Majd látva mindezt új erőt merítsünk,
feltöltődjünk az előttünk álló feladatok elvégzésére.
Békés, nyugodt,
biztonságos környék ez; itt még a gyermek kimehet egyedül biciklizni, görkorizni
az utcára, a játszóteret nem védi bonyolult biztonsági rendszer, a falu lakója,
az ide látogató vendég bizalommal fordulhat az itt élők bármelyikéhez, a
boltoshoz, a vendéglőshöz, a kocsmároshoz. Érdemes megnézni a Natura 2000
oltalma alatt álló szigetorrt, ahol kettéválik a nagy folyó. Tanulságos
körülnézni a történelmi településmag utcáin, látni, ahogyan sorra újulnak meg
falunk védettség alatt álló parasztházai, tapasztalni, hogyan nyerik vissza az
épületek hagyományos formájukat, hirdetve a kisoroszi ember hagyomány-és
értéktiszteletét.
A község lakói, a
képviselő testület, a polgármester, jómagam is azon dolgozunk, hogy megőrizzük,
újraalkossuk azt, ami érték a Dunakanyarban, hazánkban, ami nemzetünk gazdagságát,
sajátosságait büszkén, méltó módon hirdeti.
A táj, az épített
környezet és nem utolsó sorban az ember, az itt élő szorgalmas falusiak,
beköltözők, művészek, minden és mindenki a mi legfőbb kincsünk, amit élni és
megmutatni szándékozunk. Aki köztünk van tudja ezt, aki nem volt még nálunk,
jöjjön el hozzánk, tapasztalja, lássa meg amit nyújtunk, azt a sok-sok értéket,
amiért érdemes vidéki, falusi emberként élni Magyarországon.