A Szentendrei Sziget 31 km hosszú, átlagosan 3-3.5 km széles, a Duna folyásának
megfelelően, ívesen meghajlik. A sziget csúcsán szálas nyárfák, öreg fűzek alkotnak
összefüggő erdőséget. A sziget e területe tájvédelmi területre esik. (Duna-Ipoly
Nemzeti Park) A sziget szentendrei Duna-ág felé laposodó partja ideális fürdőhely.
A csendes erdős vízparti táj már hozzávetőlegesen száz év óta kedvelt célpontja
a városi embereknek. Az 1880-as években az akkor cserkészszövetség rendszeres
táborhelye volt. Ezeken a túrákon több alkalommal részt vett gróf Teleki Pál akkori
miniszterelnök is. A szigetcsúcsról szép kilátás nyílik a Dunára és a mögötte
magasodó visegrádi hegyekre, illetve a túlsó parton a Börzsöny láncolatára. A
sziget északi csúcsán, a Duna elágazásánál van Kisoroszi.
A falu már a rómaiak által is lakott terület volt. A falu határában a Hosszúréti
dűlőnél őrtornyot építettek az egyre sűrűsödő barbár támadások miatt. A falu a
Rosd nemzetség
ősi birtoka volt, az első írásos emlék 1394-ből származik, amikor is Orosz falu
volt a neve. A hagyomány szerint Kálmán király uralkodásának idején Oroszországból
beköltözött emberek szállották meg ezt a helyet, akiktől a helység a nevét kapta.
A XIV. századból a Kalászi család birtokának a része volt a falu. Mátyás király
ide telepítette le hajdúit. Buda elfoglalása után ez a helység is behódolt a töröknek.
A legközelebbi népességváltozást az ellenreformáció hozta a XVII. Században. Nagyoroszi
földesura katolizált, ezért a regio eius religio\\\" törvénye alapján Nagyoroszi egész lakossága katolikus
lett. A református prédikátor ebbe nem törődött bele, és megmaradt híveivel ide
menekült.
Kisoroszi lakosai az egész középkorban kiváltságot élveztek. I. Lajos, Zsigmond,
II. Ulászló és Mátyás királytól, melyeket III. Ferdinánd és I. Lipót is megerősítettek.
A török hódoltság után a kamara igazgatása alá került a település. 1688-ban Lipót
a helység lakosait összes kiváltságukban megerősítette, 1692-ben pedig felmentette
őket a katonatartás kötelezettsége alól is. Az 1715-20. évi összeírásokban nemes
helységként szerepel. 1700-ban Lipót király gróf Intzia Valkardnak adományozta,
kinek magvaszakadtával gróf Stahrenberg Tamás kapta adományul. Az új földesurak
mindenképpen arra törekedtek, hogy a helység lakosait uralmuk alá hajtsák, noha
az 1715. Évi 34.tc. is hangsúlyozta, hogy a helység lakosai a kamara igazgatása
alatt, mindenkor, mint kiváltságokkal felruházottak, szabadon élhetnek. A lakosok
ellenszegültek a földesúri törekvéseknek és a küzdelem a XVII. századon át szinte
szakadatlanul tartott. A XVII. század közepén a helység ismét a kamara igazgatása
alá került, majd 1790-ben gróf Keglevich Károly örököseire szállt zálogképpen.
Később a visegrádi koronauralomhoz csatolták.
A falu népe elszigeteltségben élt a század közepén. Egymás között házasodtak,
itt mindenki rokona mindenkinek. Ma is büszkék arra, hogy évszázadok óta nem volt
földesúri birtokban a település, saját földön éltek, boldogultak és nem tartoztak
elszámolással senkinek. Elszigeteltségükből adódóan népi hitviláguk is sajátságosan,
a helyi adottságok szerint alakult ki.
Kisoroszi eredetileg Nógrád vármegyéhez tartozott, majd Pest vármegye fennhatósága
alá került. Az 1690-es években a községről több alkalommal is vita zajlott a két
megye között, sőt, amikor 1695-ben Nógrád kiterjesztette jogát kisoroszira, a
vármegye határozatban mondta ki: Nógrád nem adja vissza a falut, annak visszacsatolására katonaságot fognak igénybe
venni\\\". A vita egyre mérgesedett, az udvari kancellária Pest megye javára döntött.
A vármegye 1696. Február 21-i gyűlésén ezt tudomásul vette, egyúttal felkérték
a kancelláriát, szólítsa fel Nógrád megyét, meg akarja szerezni kisoroszit, a törvényes úton próbálkozzék\\\". A békülékeny
hangnemet alighanem az indokolta, hogy az ügy eljutott az uralkodóhoz. Tavasszal
a király úgy döntött, és ehhez Pest megye is hozzájárult a jószomszédság érdekében,
hogy Kisoroszi Nógrádhoz tartozzon, de ekkor Nógrád vérszemet kapott. Bulyovszki
Dániel, a megye követe elégedettségét fejezte ki, ám követelte Pest megyétől,
hogy azt a 200 forint kárt, amit a császári csapatok okoztak, Kisoroszi lakóinak
térítse meg. Erre Laczkovics István ünnepélyesen kijelentette: vármegye a kisorosziról való lemondás ellenére a vele kapcsolatos jogokat fenntartja,
a Nógrád megye által követelt összeg kifizetését pedig visszautasítja\\\". Mindenesetre
1704-ben, egy összeírásban már ismét a Pest megyei falvak között szerepel Kisoroszi
neve.
A falunak két temploma van, egy református és egy római katolikus.
A református templom 1803-ban épült neobarokk stílusban. A református gyülekezet
a szérűn kapott engedélyt templom építésére, valószínűleg a református családok
által adományozott telken. A templom belső berendezése kiégett a múlt század közepén,
akkor kapott új berendezést, padokat, karzatot. A torony fából készült és sokkal
magasabb volt, de a századelőn leomlással fenyegetett és ezért lebontották, majd
hagymakupola került a toronyra. Három harangja van. A templom berendezése kék
színűre volt festve, ennek bizonyítéka a régi karzat kb. másfél méteres darabja,
melyet kézzel festettek és alapszíne a kék. Az Úr asztala márványból készült.
1992 és 1995 között a templom kívül, belül felújításra került.
A falu római katolikus templomát 1719 októberében szentelték fel és a rózsafüzér
királynőjének a védelmébe ajánlották. Az épület későbarokk alkotás. A Főoltárt
ismeretlen festőtől származó gyönyörű kép ékesíti barokk keretbe foglalva, amely
a lepantói tengeri csatát ábrázolja. A templom védőszentje, Rózsafüzér Királynője
segíti győzelemre a keresztény hajóhadat a török ellen. A kép valószínűleg a templom
építésének idején került a helyére, feltehetően az akkori kegyúr, gróf Stahrenberg
Tamás jóvoltából. A főoltár teljes barokk építménye fából készült. Négy, a templomnál
is régebbi faszobor található itt. Kettő a szentélyben, az oltár két oldalán,
kettő pedig a hajó hátsó falán, a karzat mellett. A szobrok több kiállításra is
eljutottak. A padok 1844-ben készültek, a karzat mellvédjével egyidőben. 1719-1788-ig
az egyházközség filiája volt. 1788-ban kihelyezett káplánt nevezett ki az akkori
érsek. Kihelyezett káplánként három pap működött, majd a negyedik, aki még ezen
a címen érkezett ide, lett 1810-ben a templom illetve az egyházközség első plébánosa.
Őt követte még huszonkilenc a mai napig.
Forrás: Czikora Attila, Ezékiel Hajnalka, Kármán Gyöngyi, Kármán Krisztina, Nemes Gábor,
Székely Rozália, Tar Valéria, Tóbiás Erika Kisoroszi története /képek a múltból/
című munkája, amely 1997. Májusában készült
Szeretettel köszöntöm Önöket Kisoroszi honlapján! Reményeim
szerint portálunk, amely falunkat érintő érdekességeket és aktualitásokat is tartalmaz,
segíteni fog az itt élőknek és az ide látogatóknak ügyes-bajos dolgaik
elintézésében és a legfontosabb információk átadásában.
Településünket részben az állandóság, részben a folyamatos
megújulás egyszerre jellemzi. Állandóság a környezeti értékeink védelmében, dinamikus
fejlődés az egységes falukép kialakításában, a kisorosziak és vendégeink életminőségének
javításában.
A képek között böngészve remélem kedvet kapnak ahhoz, hogy
ne csak a világhálón keresztül, hanem személyesen is eltöltsenek pár órát –
vagy napot - hazánk ezen kivételes fekvésű és büszkén állíthatom, folyamatosan
szépülő kis településén. Hosszú évek óta sem tudok betelni a szigetcsúcs
látványával. Ahányszor csak tehetem kimegyek oda és érzem a Duna, a Pilis és a
Börzsöny ölelését, a visegrádi vár őrző tekintetét. A természet és a történelem
több évszázados, szoros kapcsolatával találkozhatunk ezen a helyen, melynek
csak részleteit mutathatja meg egy fénykép vagy leírás.
A találkozás reményében várunk mindenkit szeretettel
Kisorosziban!
Aki itt él, vagy aki járt már nálunk tudja, hogy Kisoroszi
Magyarország egyik legszebb vidéke, igazi falu; páratlan természeti
környezetben erdős hegyek, a kis-és nagy Duna ág ölelésében valódi magyar
vidéki életforma lovakkal, tehenekkel, egyéb jószágokkal, szép zöldséges és
gyümölcsös kertekkel, virágokkal a házak udvarán és előttük az utcán. Elég egy
rövid séta akár egyedül, akár társaságban, hogy felfedezzük ezt az európai
léptékkel mérve is páratlan értéket. Majd látva mindezt új erőt merítsünk,
feltöltődjünk az előttünk álló feladatok elvégzésére.
Békés, nyugodt,
biztonságos környék ez; itt még a gyermek kimehet egyedül biciklizni, görkorizni
az utcára, a játszóteret nem védi bonyolult biztonsági rendszer, a falu lakója,
az ide látogató vendég bizalommal fordulhat az itt élők bármelyikéhez, a
boltoshoz, a vendéglőshöz, a kocsmároshoz. Érdemes megnézni a Natura 2000
oltalma alatt álló szigetorrt, ahol kettéválik a nagy folyó. Tanulságos
körülnézni a történelmi településmag utcáin, látni, ahogyan sorra újulnak meg
falunk védettség alatt álló parasztházai, tapasztalni, hogyan nyerik vissza az
épületek hagyományos formájukat, hirdetve a kisoroszi ember hagyomány-és
értéktiszteletét.
A község lakói, a
képviselő testület, a polgármester, jómagam is azon dolgozunk, hogy megőrizzük,
újraalkossuk azt, ami érték a Dunakanyarban, hazánkban, ami nemzetünk gazdagságát,
sajátosságait büszkén, méltó módon hirdeti.
A táj, az épített
környezet és nem utolsó sorban az ember, az itt élő szorgalmas falusiak,
beköltözők, művészek, minden és mindenki a mi legfőbb kincsünk, amit élni és
megmutatni szándékozunk. Aki köztünk van tudja ezt, aki nem volt még nálunk,
jöjjön el hozzánk, tapasztalja, lássa meg amit nyújtunk, azt a sok-sok értéket,
amiért érdemes vidéki, falusi emberként élni Magyarországon.