A Szentendrei Sziget 31 km hosszú, átlagosan 3-3.5 km széles, a Duna folyásának megfelelően, ívesen meghajlik. A sziget csúcsán szálas nyárfák, öreg fűzek alkotnak összefüggő erdőséget. A sziget e területe tájvédelmi területre esik. (Duna-Ipoly Nemzeti Park) A sziget szentendrei Duna-ág felé laposodó partja ideális fürdőhely. A csendes erdős vízparti táj már hozzávetőlegesen száz év óta kedvelt célpontja a városi embereknek. Az 1880-as években az akkor cserkészszövetség rendszeres táborhelye volt. Ezeken a túrákon több alkalommal részt vett gróf Teleki Pál akkori miniszterelnök is. A szigetcsúcsról szép kilátás nyílik a Dunára és a mögötte magasodó visegrádi hegyekre, illetve a túlsó parton a Börzsöny láncolatára. A sziget északi csúcsán, a Duna elágazásánál van Kisoroszi. 

A falu már a rómaiak által is lakott terület volt. A falu határában a Hosszúréti dűlőnél őrtornyot építettek az egyre sűrűsödő barbár támadások miatt. A falu a Rosd nemzetség ősi birtoka volt, az első írásos emlék 1394-ből származik, amikor is Orosz falu volt a neve. A hagyomány szerint Kálmán király uralkodásának idején Oroszországból beköltözött emberek szállották meg ezt a helyet, akiktől a helység a nevét kapta. A XIV. századból a Kalászi család birtokának a része volt a falu. Mátyás király ide telepítette le hajdúit. Buda elfoglalása után ez a helység is behódolt a töröknek. A legközelebbi népességváltozást az ellenreformáció hozta a XVII. Században. Nagyoroszi földesura katolizált, ezért a regio eius religio\\\" törvénye alapján Nagyoroszi egész lakossága katolikus lett. A református prédikátor ebbe nem törődött bele, és megmaradt híveivel ide menekült.

Kisoroszi lakosai az egész középkorban kiváltságot élveztek. I. Lajos, Zsigmond, II. Ulászló és Mátyás királytól, melyeket III. Ferdinánd és I. Lipót is megerősítettek. A török hódoltság után a kamara igazgatása alá került a település. 1688-ban Lipót a helység lakosait összes kiváltságukban megerősítette, 1692-ben pedig felmentette őket a katonatartás kötelezettsége alól is. Az 1715-20. évi összeírásokban nemes helységként szerepel. 1700-ban Lipót király gróf Intzia Valkardnak adományozta, kinek magvaszakadtával gróf Stahrenberg Tamás kapta adományul. Az új földesurak mindenképpen arra törekedtek, hogy a helység lakosait uralmuk alá hajtsák, noha az 1715. Évi 34.tc. is hangsúlyozta, hogy a helység lakosai a kamara igazgatása alatt, mindenkor, mint kiváltságokkal felruházottak, szabadon élhetnek. A lakosok ellenszegültek a földesúri törekvéseknek és a küzdelem a XVII. századon át szinte szakadatlanul tartott. A XVII. század közepén a helység ismét a kamara igazgatása alá került, majd 1790-ben gróf Keglevich Károly örököseire szállt zálogképpen. Később a visegrádi koronauralomhoz csatolták.

A falu népe elszigeteltségben élt a század közepén. Egymás között házasodtak, itt mindenki rokona mindenkinek. Ma is büszkék arra, hogy évszázadok óta nem volt földesúri birtokban a település, saját földön éltek, boldogultak és nem tartoztak elszámolással senkinek. Elszigeteltségükből adódóan népi hitviláguk is sajátságosan, a helyi adottságok szerint alakult ki.

Kisoroszi eredetileg Nógrád vármegyéhez tartozott, majd Pest vármegye fennhatósága alá került. Az 1690-es években a községről több alkalommal is vita zajlott a két megye között, sőt, amikor 1695-ben Nógrád kiterjesztette jogát kisoroszira, a vármegye határozatban mondta ki: Nógrád nem adja vissza a falut, annak visszacsatolására katonaságot fognak igénybe venni\\\". A vita egyre mérgesedett, az udvari kancellária Pest megye javára döntött. A vármegye 1696. Február 21-i gyűlésén ezt tudomásul vette, egyúttal felkérték a kancelláriát, szólítsa fel Nógrád megyét, meg akarja szerezni kisoroszit, a törvényes úton próbálkozzék\\\". A békülékeny hangnemet alighanem az indokolta, hogy az ügy eljutott az uralkodóhoz. Tavasszal a király úgy döntött, és ehhez Pest megye is hozzájárult a jószomszédság érdekében, hogy Kisoroszi Nógrádhoz tartozzon, de ekkor Nógrád vérszemet kapott. Bulyovszki Dániel, a megye követe elégedettségét fejezte ki, ám követelte Pest megyétől, hogy azt a 200 forint kárt, amit a császári csapatok okoztak, Kisoroszi lakóinak térítse meg. Erre Laczkovics István ünnepélyesen kijelentette: vármegye a kisorosziról való lemondás ellenére a vele kapcsolatos jogokat fenntartja, a Nógrád megye által követelt összeg kifizetését pedig visszautasítja\\\". Mindenesetre 1704-ben, egy összeírásban már ismét a Pest megyei falvak között szerepel Kisoroszi neve.

A falunak két temploma van, egy református és egy római katolikus. 

A református templom 1803-ban épült neobarokk stílusban. A református gyülekezet a szérűn kapott engedélyt templom építésére, valószínűleg a református családok által adományozott telken. A templom belső berendezése kiégett a múlt század közepén, akkor kapott új berendezést, padokat, karzatot. A torony fából készült és sokkal magasabb volt, de a századelőn leomlással fenyegetett és ezért lebontották, majd hagymakupola került a toronyra. Három harangja van. A templom berendezése kék színűre volt festve, ennek bizonyítéka a régi karzat kb. másfél méteres darabja, melyet kézzel festettek és alapszíne a kék. Az Úr asztala márványból készült. 1992 és 1995 között a templom kívül, belül felújításra került.

A falu római katolikus templomát 1719 októberében szentelték fel és a rózsafüzér királynőjének a védelmébe ajánlották. Az épület későbarokk alkotás. A Főoltárt ismeretlen festőtől származó gyönyörű kép ékesíti barokk keretbe foglalva, amely a lepantói tengeri csatát ábrázolja. A templom védőszentje, Rózsafüzér Királynője segíti győzelemre a keresztény hajóhadat a török ellen. A kép valószínűleg a templom építésének idején került a helyére, feltehetően az akkori kegyúr, gróf Stahrenberg Tamás jóvoltából. A főoltár teljes barokk építménye fából készült. Négy, a templomnál is régebbi faszobor található itt. Kettő a szentélyben, az oltár két oldalán, kettő pedig a hajó hátsó falán, a karzat mellett. A szobrok több kiállításra is eljutottak. A padok 1844-ben készültek, a karzat mellvédjével egyidőben. 1719-1788-ig az egyházközség filiája volt. 1788-ban kihelyezett káplánt nevezett ki az akkori érsek. Kihelyezett káplánként három pap működött, majd a negyedik, aki még ezen a címen érkezett ide, lett 1810-ben a templom illetve az egyházközség első plébánosa. Őt követte még huszonkilenc a mai napig.

  Forrás: Czikora Attila, Ezékiel Hajnalka, Kármán Gyöngyi, Kármán Krisztina, Nemes Gábor, Székely Rozália, Tar Valéria, Tóbiás Erika Kisoroszi története /képek a múltból/ című munkája, amely 1997. Májusában készült