KÖZÉRDEKŰ KÚT ENGEDÉLYEZTETÉS
Az Országgyűlés döntésének értelmében 2020. december 31. az engedély nélkül, vagy engedélytől eltérően létesített fúrt és ásott kutak bejelentésének végleges határideje. A szabályozás értelmében, aki ezen időpontig nem kér fennmaradási engedélyt az engedély nélkül fúrt vagy ásott kútra, annak 2021. január 01. napját követően vízgazdálkodási bírságot kell fizetnie.
Ismert, hogy többször módosított határidőről és eljárásáról van szó, ami első körben joggal keltett aggodalmat a jogkövető állampolgárokban, hiszen az első elképzelések szerinti eljárás méltatlanul nagy és esetenként a polgárok lehetőségeihez mérten teljesíthetetlen költségvonzattal járt volna.
A jó hír
Kisorosziban az országban egyedülálló megoldás született a kutak bejelentési kötelezettségének teljesítésére. A polgárokat az önkormányzat nem hagyta magára ezzel a problémával, mert érezte, hogy a vidéki embereket szinte teljes körben érinti a probléma és több szempontból is nagy terhet ró rájuk a kötelezettség teljesítése! A kutak bejelentése mellékleteként ugyanis műszaki dokumentációt is csatolni kell, amit erre feljogosított és megflelő szakképesítéssel rendelkező mérnök vagy ilyen profillal bíró vállalkozás készíthet el.
A Kisorosziban az országban egyedülálló megoldás született...a polgárokat az önkormányzat nem hagyta magára ezzel a problémával
Kisoroszi önkormányzata keretszerződést fog kötni a kiválasztott pályázóval, aki jogosult lesz a regisztrált kúttulajdonosok kútjaira elkészíteni a hatóság felé benyújtandó dokumentációt. Az önkormányzat a költségek egészét átvállalja a polgároktól, ugyanakkor jó tárgyalási pozícióba is kerül, hiszen egy tömegmegrendelést pályáztathat meg. A keretszerződés alapján lesz egy kétkörös munka, melynek az első felében felmérik a kútállományt és a második körben elkészülnek a műszaki és egyéb elemeket tartalmazó dokumentációk, amit be is nyújtanak csomagban.
A kiválasztott kivitelező a Tau-Bau Kft. így ők fogják ezt a projektet az önkormányzattal karöltve lebonyolítani.
A törvény
A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. tv. (Vgtv) hatályos rendelkezései értelmében:
mentesül a vízgazdálkodási bírság megfizetése alól az a létesítő vagy üzemeltető, aki az egyes belügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2018. évi CXXI. törvény hatálybalépését megelőzően engedély nélkül vagy engedélytől eltérően létesített vagy üzemeltet felszín alatti vízkivételt biztosító vízilétesítményt, ha a vízjogi fennmaradási engedélyezési eljárást 2020. december 31-ig kérelmezi.
Magyarul ez annyit jelent, hogy a kutak megépítéséhez, átalakításához, üzemeltetéséhez és megszüntetéséhez vízjogi engedély szükséges. Abban az esetben, ha a vízkivételt biztosító kút vízjogi engedély nélkül, vagy attól eltérően került megépítésre, fennmaradási engedélyt kell kérni.
Fennmaradási engedélyezési eljárást kell lefolytatni, mind az ásott, mind a fúrt kutakra, vagyis minden olyan kútra, amit engedély nélkül létesítettek.
Fennmaradási engedélyezési eljárást kell lefolytatni, mind az ásott, mind a fúrt kutakra, vagyis minden olyan kútra, amit engedély nélkül létesítettek
Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag minden kútra le kell folytatni az eljárást. Ritka kivétel az a kút, ami engedéllyel létesült, jellemzően ipari létesítmények részeként fordul elő.
A költségek
Településünkön 358 darab kút érintett, ennyien regisztráltak az önkormányzatnál. Ez nem kis szám, ha azt vesszük, hogy egyéni eljárás esetén a tulajdonos 100.000-200.000 forintos költségek elébe kell nézzen! Elég irreálisnak tűnő nagyságrend, de az első törvény megjelenésekor bekért árajánlat - Balatonboglári vállalkozó - csak a műszaki dokumentáció áraként 130.000 forintot jelölt meg, amiben nincs benne a mérnök óradíja és a kiszállás díja sem.
Ugyanakkor, mivel az önkormányzatunk csomagban készítteti el a szükséges dokumentációt, így 65.000-70.000 forint költésgre számíthatunk kutanként, ami mindjár a fele az egyéni kútengedélyeztetési eljárás költségének! Fontos itt megemlíteni, hogy az önkormányzat úgy döntött, hogy a TELJES KÖLTSÉGET ÁTVÁLLALJA A LAKOSSÁGTÓL! Ez nem mindennapi gesztus egy települési önkormányzattól, mindamellett, hogy az ügyintézés gondját is leveszik a lakosság válláról
az önkormányzat úgy döntött, hogy a TELJES KÖLTSÉGET ÁTVÁLLALJA A LAKOSSÁGTÓL! Ez nem mindennapi gesztus
Így Kisorosziban a kúttulajdonosoknak két dolgot kell(ett) tenni azért, hogy legális kútjaik legyenek, regisztrálniuk kellett a 2019. év során az önkormányzat felhívására és majd ki kell nyitni az ajtót és be kell engedni a mérnököt a kúthoz, amikor a folyamat abba a fázisba ér, hogy felméréseket kell végezni.
Kisoroszi speciális eset?
Igen, az. Egyrészt azért, mert szeretjük, mert jó itt élni, olyan élettér, ami páratlan. A kutakkal kapcsolatban pedig azért, mert a falu teljes terjedelmében Magyarország egyik legértékesebb vízbázisán fekszik. Ez elég kellemetlen és egyben elég kellemes állapot.
Kellemetlen, mert bányászati tevékenység folyik a területen, ami ráadásul szigorúan védett, a terület lekerített, külön engedéllyel mozoghatunk itthon egyes területeken. Kellemetlen, mert sok ipar itt nem űzhető a vízbázis védelme miatt.
Kellemes, mert a kútjainkból ivóvíz nyerhető kis mélységből, könnyen. Kellemes, mert pont a területek védettsége miatt a természet viszonylag háborítatlanul él és minket ez vesz körül. És ezért jó itt élni.
A kútengedélyeztetés szempontjából kellemetlen, mert a vízbázis védelme miatt nekünk nem az egyszerű engedélyeztetési eljárás jutott, hanem szigorúbb. És itt az országban egyedülálló módon az önkormányzat ezt a problémánkat meg is oldja és még a számlát is állja. Ez utóbbiért pedig mégis kellemes a kellemetlen is!
A miértekről röviden
Miért ilyen fontos a víz? - a vízről számokban
A modern ember, aki jóléti társadalomba született és ott is éli a mindennapjait, bele sem gondol, hogy olyan természetesnek tűnő dolgok, mint a vezetékes és TISZTA! víz, milyen ritkák és mekkora szerencséje van, hogy nem Csád vagy Szudán valamelyik szalmakunyhójában látta meg a napvilágot! Pedig jó tudni, hogy a föld vízkészletének csak 2%-a az, ami emberi fogyasztásra alkalmas, iható és öntözhető! Még megdöbbentőbb adat, hogy ennek a 2%-nak csupán a 3%-a az, amihez hozzá tudunk férni, mert a 2% maradék 97%-a a földi jégsapkákban van lefagyasztva.
Az ember függése a víztől elvitathatatlan, hiszen a testünk 60%-a nem más, mint víz és csupán a maradék 40% az, amitől emberek vagyunk. Aki életében egyszer is ültetett valami növényt, az tudja, hogy az öntözés kulcsfontosságú. Aki állatot tart, az is tudja, hogy az állat a szeretettől vígan szomjan tud halni, de ha kap inni, akkor ridegen is tartható, mert életben marad.
Az élet bölcsője tehát a víz, nem véletlen, hogy az űr meghódítása sem szól másról a látványos felvételeken és technikai versengésen kívül, mint a víz kereséséről.
Akinek vize van, annak mindene van! ezt nyugodtan kijelenthetjük.
Akinek vize van, annak mindene van!
Miért vált szükségessé a kutak regisztrációja és engedélyeztetése?
A 2000-es években kezdte felismerni az emberiség és európa vezetése is, hogy a víz olyan kincs, ami drágább mindennél, aranynál, olajnál. A víz gyanis ritka kincs - feljebb kiveséztük a számokban kifejezett ritkaságát - és ráadásul a létfenntartásunkhoz nem nélkülözhető vegyület! Éppen ezért az Európai Unió szükségesnek látta a vízkészletek felmérését, annak őrzését és ehhez forrásokat is rendelt.
A vízkészlettel való gazdálkodás nem olcsó, ráadásul a víz szállítása is egy költséges iparág. Magyarország kormánya is elkezdte a hazai vízkészletek felmérését és hosszútávú kezelhetőségének vizsgálatát. Ehhez az Uniós forrásokat is be kívánta vonni a folyamatfinanszírozásba. Az Európai Unió természetesen vállalja is a Részfinanszírozást a szokásos paraméterek mentén, de joggal írja elő, hogy a vízkivételi rendszerek/pontok lajstromba kerüljenek, ismert legyen, hogy mely vízkészletek hány ponton vannak terhelve. Enélkül nem lehet tervezni a vízkészletgazdálkodást, tehát ez egy természetes igény.
Magyarország kormánya meglehetősen gyorsan reagált és a szükséges jogszabályi környezetet megteremtette, ugyanakkor a gyorsaság okozott némi anomáliát is, melyet feljebb taglaltunk már. Éppen ezért a kormány újra napirendre tűzte a kérdést és módosított a határidőn és némileg az eljárás rendjén is.
Hogyan tovább?
Önkormányzatunktehát megtette a kellő lépéseket, azon túl is tett erőfeszítéseket, így mi egyedüliként az országban térítésmentesen tudunk majd engedélyhez jutni. A következő lépések előkészítés alatt állnak, de természetesen amikor olyan mozzanat következik az ügyben, amiről tudnia kell a kúttulajdonoknak vagy cselekvési kötelezettségük lesz, ugyanitt jelezni fogjuk, jelentkezünk minden fontos lépésnél!
Most azonban nincs más dolgunk, mint a kutunk vizéből nyert friss, mindig kb. 10 fokos üdítő italból meginni egy jó pohárral!
A kutakról itt írtunk még - I.