2024.01.22.

A Magyar Kultúra Napja - 2024

A kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban e napon fejezte be a Himnusz megírását. Ennek emlékére 1989-től január 22-én ünnepeljük A magyar kultúra napját, és 1993-tól már a pedagógusokat is ekkor tüntetik ki (de a pedagógusnap június első vasárnapjára esik).

  KULTÚRA  


A Magyar Kultúra napja

A kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc (1790-1838) 1823-ban e napon fejezte be a Himnusz megírását. Ennek emlékére 1989-től január 22-én ünnepeljük A magyar kultúra napját, és 1993-tól már a pedagógusokat is ekkor tüntetik ki (de a pedagógusnap június első vasárnapjára esik).

Nagyság és szerencse: két egészen különböző dolog, s mégis a sokaság e kettőt rendszerint összetéveszti.

A magyarságnak a 19. századig nem volt nemzeti himnusza. Az 1815-től Szatmárcsekén élő Kölcsey Ferenc a bécsi udvar alkotmánytipró intézkedéseinek fokozódása idején, 1823 januárjában írta hazafias költészetének legnagyobb remekét, a Hymnust. Először 1829-ben Kisfaludy Károly Aurorájában jelent meg, a kéziraton még szereplő "Magyar nép zivataros századaiból" alcím nélkül, 1832-ben, Kölcsey munkáinak első kötetében már a szerző által adott alcímmel látott napvilágot.

Kolcsey_Ferenc_Himnusszal.jpg

A Himnusz megzenésítésére 1844-ben került sor pályázat keretében, amelyet Erkel Ferenc, a Nemzeti Színház karmestere nyert meg a zsűri ítélete szerint. A művet 1844. július 2-án mutatták be a Nemzeti Színházban, hivatalos állami ünnepségen 1848. augusztus 20-án csendült fel először. A 191 éves Himnuszt a közmegegyezés tette nemzeti imádságunkká, hivatalosan azonban csak az 1949. évi alkotmányt alapjaiban módosító 1989. évi XXXI. törvény iktatta nemzeti jelképeink sorába.

A magyar kultúra napjáról való megemlékezés gondolatát ifjabb Fasang Árpád zongoraművész vetette föl 1985-ben, majd a Hazafias Népfront fórumain hívta fel a figyelmet egy ilyen ünnep fontosságára. "Ez a nap annak tudatosítására is alkalmas, hogy az ezeréves örökségből meríthetünk, és van mire büszkének lennünk, hiszen ez a nemzet sokat adott Európa, a világ kultúrájának. Ez az örökség tartást ad, ezzel gazdálkodni lehet, valamint segíthet a mai gondok megoldásában is" - mondta a kezdeményező.

Himnusz

Isten, áldd meg a magyart,
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!

Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.

Értünk Kunság mezein
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk gyakran plántálád
Vad török sáncára,
S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.

Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
S elsújtád villamidat
Dörgő fellegedben,
Most rabló mongol nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd töröktől rabigát
Vállainkra vettünk.

Hányszor zengett ajkain
Ozmán vad népének
Vert hadunk csonthalmain
Győzedelmi ének!
Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám, kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre!

Bújt az üldözött s felé
Kard nyúl barlangjában,
Szerte nézett, s nem lelé
Honját a hazában,
Bércre hág, és völgybe száll,
Bú s kétség mellette,
Vérözön lábainál,
S lángtenger felette.

Vár állott, most kőhalom;
Kedv s öröm röpkedtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
S ah, szabadság nem virúl
A holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvánk hő szeméből!

Szánd meg, isten, a magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!

Cseke, 1823. január 22.

Magyar_Kultura_Napja.jpg

Azóta a magyarság idehaza, a határokon túl és szerte a világban megemlékezik január 22. alkalmával a magyar kulturális értékekről.

Hírküldő
Ne maradjon le a legfontosabbb hírekről!
Kérjük adja meg nevét és email címét és vegye igénybe hírküldő szolgáltatásunkat.
Sütibeállításokkal kapcsolatos információk

Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz (marketing, statisztika, személyre szabás) egyéb cookie-kat engedélyezhet.

Részletesebb információkat az Adatkezelési tájékoztatóban talál.