2015.11.28.

Ady Endre - Nagyok közt a legnagyobb

1877. november 22-én született Érmindszenten Ady Endre, a nagy magyar költő, kiváló publicista, igazi géniusz, a nagyok közt is a legnagyobb. Mintha még mindig közöttünk lenne! Igazán soha sem távozott, mi sem bizonyítja jobban mint az, hogy ma is szinte minden sora és minden intelme valóságnak tűnik, nem is annyira emlékezni kell rá, talán csak érezni kell, hogy mennyire fontos és jelentős mindaz, amit üzenni akart.

  ADY ENDRE  


#kisoroszi #ilovekisoroszi #iloveduna #duna #szentendreisziget #ilovedunakanyar
@kisoroszitelepules @kisoroszitelepuleshivatalosoldala

  ITT KERESSEN MINKET:        facebook  |  youtube  |  e-mail  |  elérhetőségeink
  MENETRENDEK       MÁV |  Budapest Airport |  VOLÁNBUSZ |  MAHART |  BKK |  DKV |  MVK |  SZKT |  Tükebusz

Ady Endre, nagyok közt a legnagyobb…

1877. november 22-én született Érmindszenten Ady Endre, a nagy magyar költő, kiváló publicista, igazi géniusz, a nagyok közt is a legnagyobb. Mintha még mindig közöttünk lenne! Igazán soha sem távozott, mi sem bizonyítja jobban mint az, hogy ma is szinte minden sora és minden intelme valóságnak tűnik, nem is annyira emlékezni kell rá, talán csak érezni kell, hogy mennyire fontos és jelentős mindaz, amit üzenni akart.

Adyval kapcsolatos gondolatimat jól példázza egy fiatal kolozsvári orvosnő, dr Kovács Margit vallomása, aki élete utolsó nyarán látogatta meg Csucsán és orvosként is megvizsgálta az akkor már nagyon beteg Adyt. A következőt jegyezte fel:

„Ma is borzongva gondolok rá - írta évtizedekkel később - de elönt a személyes varázs melege és fénye is. mely Adyból áradt. Én hiszek abban - és ezt majd fel fogják fedezni - hogy minden ember kisebb nagyobb mértékben energiaforrás. Ady hatalmas energiaforrás volt,, csak úgy sugárzott a szeméből , a keze fogásából, a hangjából való rejtelmes, hallatlanul vonzó erő. /1918 aug. vége/”

Igen, Adyt valóban csak csodálni lehet, ma is hat és meggyőződésem, hogy örökké hatni fog  a varázs, a borzongató erő, ami a verseiből sugárzik. Világosan és határozottan üzent a jövőnek, de itt most először valljon magáról, egy önéletrajzában:

„Születtem pedig, hajh, 1877. november hó 22-ik napján. Szilágy megye Érdmindszent községében, a régi Közép-Szolnok vármegyének Szatmárral határos érmelléki kis falujában. Az apám, Ady Lőrinc a belső Szilágyságból, Lompértből került ide, mikor édesanyámat, az egykori érdmindszenti református papnak korán elárvult leányát, aki egy falusi kisbirtokos nagybácsi fogadott föl, feleségül vette. Az anyám családja ősi protestáns papi család, miként erdélyi kálvinista papleány, Visky leány volt apai nagyanyám - nagyapám, Ady Dániel pedig a Wesselényiek számtartója s lompérti földbirtokos. Az Ady család egyébként - bár ez se fontos - a Szilágyság egyik legrégibb családja, ősi fészke Od, Ad, később Diósdad, s a terjedelmes Gut-Keled nemzetségből való. Régi, vagyonos és rangos helyzetéből hamarosan lecsúszott a család, s már a 16. századtól kezdve a jobbféle birtokos nemesúr kevés közöttük, de annál több a majdnem jobbágysorú, bocskoros nemes. [...] Engem 1888-ban a nagykárolyi piarista gimnáziumba vittek, ahol az alsó négy osztályt végeztették el velem a kedves emlékű, nagyon derék kegyes atyák. Talán - s ha igen, alaptalanul - katolikus hatásoktól féltettek otthon, mikor az ötödik gimnáziumi osztályra elvittek a vármegyei ősi, kálvinista zilahi „nagyiskolába”, a mai Wesselényi-kollégiumba. Nagykárolyban és Zilahon is eminens diák voltam, habár a szorgalom akkor se volt sajátságom, s magam viselete pedig fogcsikorgató, de gyakran megvaduló szelídség. Jogásznak kellett mennem Debrecenbe, mert így leendett volna belőlem apám kedve szerint valamikor főszolgabíró, alispán, sőt mit tudom én mi, ám igen gyönge jogászocska voltam. Budapesten, újra Debrecenben, később Nagyváradon is megújítottam kényszerű jogászkísérleteimet, de már rontóan közbenyúlt szép, kegyes terveimbe a hírlapírás. Debreceni félig jogász, félig újságíró, kissé csokoniaskodó életemből sikerült kiszabadulnom, s 1900 január elsején Nagyváradon kezdtem dolgozni egyik napilap szerkesztőségében és már véglegesen és hivatásosan hírlapíróként. Nemsokára a Nagyváradi Napló szerkesztője lettem, sokat írtam, de kevés verset, dacból, öntemetésből, mert hát költőnek lenni hóbortos és komikus dolog.„

1909. júniusában, Nagyváradon az „Új festők” kiállításán elmondott versében így írt önmagáról:

Új festők

Sem utódja, sem boldog őse,
Sem rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek.

Vagyok, mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény,
Lidérces, messze fény.

De, jaj, nem tudok így maradni,
Szeretném magam megmutatni,
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak.

Ezért minden: önkínzás, ének:
Szeretném, hogyha szeretnének
S lennék valakié,
Lennék valakié.

Vagyok, mint minden ember: fenség, lidérces, messze fény, szeretném, hogyha szeretnének

Szeretjük ! Egy ország, sőt egy világ szereti és méltán emlegeti - bárhová illő szavait idézve - Ady Endrét, nagyok között is tán a legnagyobbat.

Ady szenvedélyesen szerette a hazáját. Hazaszeretete már fiatalkori költészetében  benne van, akkor írott versei az úgynevezett magyarságversek.

A föl-földobott kő

Föl-földobott kő, földedre hullva,
Kicsi országom, újra meg újra
Hazajön a fiad.

Messze tornyokat látogat sorba,
Szédül, elbusong s lehull a porba,
Amelyből vétetett.

Mindig elvágyik s nem menekülhet,
Magyar vágyakkal, melyek elülnek
S fölhorgadnak megint.

Tied vagyok én nagy haragomban,
Nagy hűtlenségben, szerelmes gondban
Szomoruanmagyar.

Föl-fölhajtott kő, bús akaratlan,
Kicsi országom, példás alakban
Te orcádra ütök.

És, jaj, hiába mindenha szándék,
Százszor földobnál, én visszaszállnék,
Százszor is, végül is.
/1909./

Halála előtt, már súlyos betegen is mélységesen aggódott a haza sorsáért és előre érezte az akkor éppen aktuális bajt, az első világháború hazánkra leselkedő borzalmait. Pacifista volt, ellenezte a háborút, óvni szerette volna hazáját és a haza népét. Hatvany Lajos bíztatására még összeszedte új verseit és 1918 nyarán megjelent az utolsó kötete,  „A halottak élén” címmel. Ez a kötet a háborús verseit tartalmazza.  Álljanak itt Schöpflin Aladár szavai, tökéletesen kifejezve Ady hazája iránti szeretetét és aggodalmát:

„A mai Ady fölébe került az életnek, olyan teljesen, mint kevesen mások, érzi fájdalmát, kétségét, dühét, egész boldogtalan díszharmóniáját, de köze hozzá mind kevesebb van és alakításában részt venni nem akar, mert megértette, hogy úgyis hiába, a fátum sínjein megy tovább eleve- elrendeltetés szerint minden, vak sors vezeti az embert ködös útján feltartóztathatatlanul... Mégis ez a szkeptikus fatalizmus csak az első, legfelső kéreg, amely alatt forró szenvedések lávája kavarog - a költő úgy érzi az életet, az emberek sorsát, mint a közös törzsről levált faág, melyben még benne remeg a törzs minden szenvedése, vagy mint a partra került kagyló, amelyben benne zúg az elhagyott tenger viharzása. Olyan világfölötti szomorúság van az érzéseiben,”

Krónikás ének 1918-ból

Iszonyú dolgok mostan történűlnek,
Népek népekkel egymás ellen gyűlnek,
Bűnösök és jók egyént keserűlnek
S ember hitei kivált meggyöngűlnek.

Ember hajléki már rég nem épűlnek,
Szivek, tűzhelyek, agyak de sérűlnek,
Kik olvasandják ezt, majd elképűlnek,
Ha ő szivükben hív érzések fűlnek.

Jaj, hogy szép álmok ígyen elszörnyűlnek,
Jaj, hogy mindenek igába görgyűlnek,
Jaj, hogy itt most már nem is lelkesűlnek,
S mégis idegen pokol lángján sűlnek.
/részlet/

Ady nem csak a háborút okozó eseményeket látta előre és később sem pusztán a háború veszteségeit siratta, nem csak a harcokra gondolt, hanem valami mást is siratott, valami olyasmit, ami megfoghatatlan, ami a nagy dúlásban talán észrevétlenül odaveszett, az emberséget, magát az embert, az élet szépségét.

Néztük, az Ember
Különbje magas szivárvány-hidon
Istenülésnek a mint neki-vág
És gazdagodik, mind gazdagodó
Kényességekkel, új ingerekkel
S hogy mégis-mégis szép e hivalgó
Jószág, az Ember: maga a világ.
………………………………………
Óh, hóhér Idő,
Óh, tegnapi Tegnap igéje,
Megrontásoddal megszépült varázs.
/Tegnapi Tegnap siratása részlet/

Azt írtam valahol az elején Ady mindig aktuális és mindig biztat, üzen a jövőnek. Igen, én ezt érzem. Felteszem magamnak is a nagy kérdést, mit is jelent nekem Ady és hogyan fedeztem fel  igazán a verseit és a költői nagyságát? Jó kérdés. Iskolásként Adyt szeretni és érteni nem könnyű dolog, mert a gyermeki lélek nem ér fel az ő magasságaihoz és egy gyermek nem érti gondolatainak mélységét és a szimbolizmust. Ady nekem még túl a gyermekkoron is sokáig nehéz és kemény volt, súlyosnak, hidegnek találtam a verseit, pedig akaratomon kívül vonzottak. Újra és újra kezembe vettem és olvastam a kötetet, és azt is tudtam, hogy apám kedveli, nagyon nagyra tartja. Mindenáron meg akartam érteni, aztán csak múlt az idő és egyszer csak hirtelen, szinte villámcsapásként belém hasított Ady hangja. Azt most nem mesélem el, hogy melyik verse váltotta ki belőlem az egyre fokozódó kíváncsiságot,  és azt az igényt, hogy Ady verseit olvassam és ízlelgessem a különös hangulatukat. Szép lassan fokozatosan a hatása alá vont a költői géniusz. Van a verseinek egy megmagyarázhatatlan, de erősen szuggesztív hatása. Bármiről szól is a vers, bármi is a mondanivaló Ady minden sora buzdít, lelkesít, felkavar. Különös erőt sugároz. Nem lehet néven nevezve költői nagyságokat összehasonlítani,  egyiket egyszerűen szeretjük, a másik elandalít, elvarázsol,  némelyiket  csak csodáljuk, megint másikat  élvezzük, akár  egy dallamot. Esetemben a jó meghatározás, Adyt csodálom.

Ady Endre hatalmas életművéből fent csak a kezdetekről és a késői időkből idéztem, a hzaszeretetét akartam  megmutatni. Feltétlenül meg kell említeni újságírói munkásságát, hiszen előbb volt kiváló újságíró, mint ismert költő. A Nagyváradi Naplónál kezdett írni, majd a Budapesti Naplónál és több újságban jelentek meg a cikkei. Írásai mindig a hazát és a haladást szolgálták. A magyar irodalomtörténet legjelentősebb  irodalmi folyóirata a Nyugat közölte rendszeresen a verseit,  melynek a szerkesztője is volt, több ifjú író és kötőtársat támogatott barátságával. Hétszer járt Párizsban, ahol hatással volt költészetére a két neves francia költő Baudelaire és Verlaine költészete. Ott érte utol a mindent elsöprő szerelem Brüll Adél, azaz az ő Lédája iránt. A komor hangú költő szenvedélyes  szerelmes verseket írt hozzá. Kihagyhatatlan idézet egy Léda vers.

Tüzes seb vagyok 

Tüzes, sajgó seb vagyok, égek,
Kínoz a fény és kínoz a harmat,
Téged akarlak, eljöttem érted,
Több kínra vágyom: téged akarlak.

Lángod lobogjon izzva, fehéren,
Fájnak a csókok, fájnak a vágyak,
Te vagy a kínom, gyehennám nékem,
Nagyon kivánlak, nagyon kivánlak.

Vágy szaggatott föl, csók vérezett meg,
Seb vagyok, tüzes, új kínra éhes,
Adj kínt nekem, a megéhezettnek:
Seb vagyok, csókolj, égess ki, égess.
 
Utolsó szerelme, múzsája és felesége a fiatal Boncza Berta, azaz ahogy Ő becézte Csinszka volt. A Csinszka versek sokkal lágyabbak, líraibbak, mint a Léda versek. A beteg költő ezekben talán kicsit már búcsúzik a szerelemtől, a fiatalságtól és az élettől.

Őrizem a szemed

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.

Így talán kicsit teljesebb a bepillantás Ady hatalmas életművébe, minden esetre annyira elég, hogy az érdeklődést felkeltse a nagy kötőóriás műveinek alaposabb megismeréséhez.

  CIKKAJÁNLÓ  

Hírküldő
Ne maradjon le a legfontosabbb hírekről!
Kérjük adja meg nevét és email címét és vegye igénybe hírküldő szolgáltatásunkat.
Sütibeállításokkal kapcsolatos információk

Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz (marketing, statisztika, személyre szabás) egyéb cookie-kat engedélyezhet.

Részletesebb információkat az Adatkezelési tájékoztatóban talál.