2015.05.29.

Autótolvajt fogtak el

A szentendrei rendőrök őrizetbe vették azt a férfit, aki a gyanú szerint eltulajdonított Szentendréről egy gépkocsit.

A Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt N. Zsolt 40 éves budapesti lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 40 éves férfi 2015. május 26-án eltulajdonított egy szentendrei áruház mögötti parkolóban lezárt állapotban ott hagyott személygépkocsit.

RH.jpg

Ezt követően a gyanúsított - még ugyanezen a napon 20 óra körüli időben - eddig ismeretlen okból a járművel szalagkorlátnak ütközött az M3-as autópálya főváros felé vezető oldalán a 92-es kilométerszelvényben. A helyszínre a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztályának járőrei érkeztek, akik az összetört autóban senkit nem találtak. Az adatgyűjtés során beszerzett információk alapján a Heves megyei rendőrök N. Zsoltot az autópálya 82-es kilométerszelvényében lévő pihenőben elfogták és az Egri Rendőrkapitányságra előállították, majd a reggeli órákban a Szentendrei Rendőrkapitányságon a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették. A fővárosi férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte. A nyomozóhatóság előterjesztést tett a férfi előzetes letartóztatásának indítványozására.

N. Zsolt ellen a további eljárást - őrizetbe vétele mellett - a Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.

A közlemény itt is olvasható, képekkel: http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/szentendren-lopott-heves-megyeben-fogtak-el

Sütibeállításokkal kapcsolatos információk

Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz (marketing, statisztika, személyre szabás) egyéb cookie-kat engedélyezhet.

Részletesebb információkat az Adatkezelési tájékoztatóban talál.