2025.02.14.

Disznóvágás és farsang

Kedves Lakosok!

Az utóbbi a közleményeink a disznóvágásról és a farsangról szólnak, mert szeretnénk, ha együtt töltenénk el egy igazán jó napot, ahol mindenki kiválóan érzi magát! Tehát, február 22-én 10 órától a Művelődési Ház előtti parkban, a Kisoroszi Község Önkormányzata és a Kisoroszi Fejlődésért Közalapítvány szeretettel várja Önöket a programukon!

 



 Vendéglátás

A programra érkező vendégeket pogácsával és hidegtállal kínáljuk, amelyen abált szalonna, tepertő és füstölt kolbász lesz. Továbbá az alapítványi standnál készülünkfűszeres forralt borral a felnőtteknek, a gyerekeknek játékkal és meleg teával, ezért kérjük hozzanak magukkal poharat.

 

Ebédre sült kolbász, sült hús, valamint hurka készül, lesz kenyér és savanyúság mellé, természetesen a pite sütő verseny süteményeit is kínáljuk.


A jó hangulatról pedig, Ifj. Sárközi Lajos Junior Príma- és Liszt Ferenc díjas hegedűművész és prímás cigányzenekara gondoskodik!

Gyermekprogramok

A Művelődési Házban kézműves foglalkozással készülünk, többek között lehet készíteni busó álarcot, terményes képeket és beton ékszereket is. 

A kalandra vágyó gyermekeknek pedig készülünk egy izgalmas programmal is, melynek során a  megfejtik az izgalmas találós kérdéseket, és megkeresik az elrejtett tárgyakat! Rajzolnak titkos jeleket, megoldanak a rejtvényt. Itt minden érzékükre és ügyességükre szükségük lesz!

Természetesen itt lesznek a Szigetmonostori Önkéntes Tűzoltóság tűzoltói is!

Farsangi mulatság

Délutáni farsang 16 órakor kezdődik és 21 óráig tart. Lesz jelmezverseny ahol mindenkit várunk, kicsiket és nagyokat egyaránt. A farsangi felvonulás után, NETZ táncprodukció megtáncoltatja a jelmezeseket, majd pedig szabad a tánc programjuk következik, természetesen az elmaradhatatlan Just Dance kihívással!

Készül beltéri büfé ha valaki megszomjazna míg táncot lejt.

Mindenkit szeretettel várunk egy kellemes napra!

Sütibeállításokkal kapcsolatos információk

Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz (marketing, statisztika, személyre szabás) egyéb cookie-kat engedélyezhet.

Részletesebb információkat az Adatkezelési tájékoztatóban talál.