Ezennel értesítem a Tisztelt érintett lakosságot, illetve partnereket, hogy Kisoroszi Község Önkormányzata megkezdte a „Kisoroszi Településrendezési Eszközeinek módosítása a Dunabogdány-Kisoroszi kerékpárútra vonatkozóan” c. terv partnerségi és államigazgatási egyeztetését.
KÖZÉRDEKŰ EUROVELO 6
Hirdetmény
Az EUROVELO 6 kerékpáros útvonal fejlesztésének részét képezi a Dunabogdány – Kisoroszi közötti szakaszon, a szentendrei Duna-ág felett átívelő tervezett gyalogos-kerékpáros híd helyének és ezzel összefüggésben a kijelölt kerékpáros útvonal nyomvonalának módosítása, amely Kisoroszi Község Településrendezési Eszközeinek (TRE) módosítását teszi szükségessé a Dunabogdány-Kisoroszi között jelölt kerékpárútra vonatkozóan.
A beruházás nemzetgazdasági szempontból kiemelt kormányprojekt, a NIF beruházásában készül. A beruházás során kerékpáros- és gyalogos közlekedés számára szolgáló híd épül. Ehhez szükséges az elkészült nyomvonal szerint Kisoroszi Község területén a Településrendezési Eszközökbe-TRE (Településszerkezeti terv-TSZT, Helyi Építési Szabályzat-HÉSz és Szabályozási terv-SZT) történő beillesztése, azaz a TRE módosítása.
Miután a NIF beruházásában Dunabogdány-Kisoroszi között megépülő kerékpárút beruházását a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította, ezért a tervmódosítás államigazgatási egyeztetése a „településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről” szóló 314/2012. (XI.8.) Kormányrendelet 32.§ (6) bekezdés a) pont alapján és a 42.§ szerinti ún. tárgyalásos eljárás keretében kerül egyeztetésre. Amely azt jelenti, hogy a terv államigazgatási szervekkel történő egyeztetését nem az önkormányzat, hanem az állami főépítész folytatja le.
Ezt megelőzően kerül lefolytatásra a tervmódosítással kapcsolatos partnerségi és lakossági egyeztetés Kisoroszi Község Önkormányzata Képviselő-testületének a településfejlesztési, településrendezési és településképi feladataival összefüggő partnerségi egyeztetések szabályairól szóló 5/2018. (II.15.) Önkormányzati rendelete szerint, figyelembe véve a Koronavírus miatt életbe lépett jogszabályokat.
A Koronavírus miatt életbe lépett jogszabályok értelmében Kisoroszi Község Önkormányzata a partnerségi rendelet szerinti lakossági fórumot az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében „a veszélyhelyzettel összefüggő átmeneti szabályokról” szóló 2021. évi XCIX. törvény 156. és 157.§ értelmében 2022. június 30-ig a lakossági fórum elektronikus (település honlapján) úton folytatható le, amely során a véleményezők észrevételeiket nem személyesen, hanem postán, illetve emailen küldhetik meg a Polgármesternek (cím: Kisoroszi Község Polgármesteri Hivatal 2024 Kisoroszi, Széchenyi út 93. illetve e-mailen: hivatal@kisoroszi.hu vagy polgarmester@kisoroszi.hu)
A tervvel kapcsolatban észrevétellel, véleménnyel az érintett ingatlantulajdonosok; a település területén működő vallási közösségek; valamint az Önkormányzat polgármesteréhez írásbeli kérelemmel bejelentkező, a település területén működő érdekképviseleti szervek és civil szervezetek; valamint a polgármesterhez bejelentkező, a módosítással érintett területen ingatlannal, székhellyel vagy telephellyel rendelkező gazdálkodó szervezetek élhetnek.
A tervmódosítás rövid bemutatása digitális formátumban az önkormányzat honlapján tekinthető meg: www.kisoroszi.hu
A Partnerségi véleménynyilvánítás határideje: 2022. 05.20-tól - 2022.06.06-ig
Javaslatot, észrevételt tenni, illetve véleményt nyilvánítani a megadott véleményezési határidőben kizárólag a véleményezési tervdokumentációval kapcsolatban
a polgármesterhez címzett, írásban benyújtott, szövegszerű, indoklással ellátott véleményben lehet. Levelezés: Kisoroszi Község Polgármesteri Hivatal 2024 Kisoroszi, Széchenyi út 93., illetve e-mailen: hivatal@kisoroszi.hu vagy polgarmester@kisoroszi.hu
Önkormányzatunk a lakossági egyeztetést lakossági fórum helyett elektronikus úton teszi lehetővé
A lakossági véleménynyilvánítás határideje: 2022. 05.20-tól - 2022.06.06-ig
Javaslatot, észrevételt tenni, illetve véleményt nyilvánítani a megadott véleményezési határidőben kizárólag a véleményezési tervdokumentációval kapcsolatban a polgármesterhez címzett, írásban benyújtott, szövegszerű, indoklással ellátott véleményben lehet. Levelezés: Kisoroszi Község Polgármesteri Hivatal 2024 Kisoroszi, Széchenyi út 93., illetve e-mailen: hivatal@kisoroszi.hu vagy polgarmester@kisoroszi.hu
Tisztelettel várjuk a közreműködni kívánók észrevételeit, véleményeit!
Kisoroszi, 2022. május 20.
Molnár Csaba
polgármester
Letölthető, teljes anyag: 20220520_Hirdetmény_Kisoroszi_EV6.pdf