2015.04.20.

Játszótéri játékok

2015. április 18-án, szombaton bejelentést kaptunk, hogy a játszótéri játékok állapota erősen leromlott, a szülők, akiktől a bejelentés érkezett, nem tartják azokat biztonságosnak. A bejelentés nyomán a játékokat megnéztük még aznap és a fa hintát használaton kívül helyeztük, mivel az egyik oszlopa körül a talaj fellazult, így az oszlop kilengett, valóban veszélyesen.

Ma reggel a közmunkások a játszótéri játékoknál kezdték a munkát, ahol a rendelkezésre álló anyagokból, szerszámokkal elvégezhető karbantartási munkákat el is véhezték. Ezzel egy időben eldöntöttük, hogy a favázas hintát meg kell erősíteni, csúszda korlátját vasalattal meg kell erősíteni és a játszótér visszaadható a gyerekeknek.

14

Kérjük a szülőket, hogy a jövőben is haladéktalanul jelezzék, ha valamelyik játék biztonságával kapcsolatban kételyek merülnek fel benne!

Ugyanakkor a falugondnok úr havi rendszerességgel ellenőrizni fogja a játsazótéri játékok állapotát, de ezzel egy időben az óvodai és iskolai játékokét is. Ha bármilyen rendellenességet tapasztal, akkor a szükséges javításokról szóló javaslatot tesz le az önkormányzat azstalára, a szükséges anyagok, eszközök listájával kiegészítve.

Köszönjük, hogy időben jelezték a problémát!

Sütibeállításokkal kapcsolatos információk

Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz (marketing, statisztika, személyre szabás) egyéb cookie-kat engedélyezhet.

Részletesebb információkat az Adatkezelési tájékoztatóban talál.