A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.
(József Attila: Reménytelenül)
JÓZSEF ATTILA EMLÉKÉRE
#kisoroszi #ilovekisoroszi #iloveduna #duna #szentendreisziget #ilovedunakanyar
@kisoroszitelepules @kisoroszitelepuleshivatalosoldala
ITT KERESSEN MINKET: facebook | youtube | e-mail | elérhetőségeink
MENETRENDEK MÁV | Budapest Airport | VOLÁNBUSZ | MAHART | BKK | DKV | MVK | SZKT | Tükebusz
József Attila emlékére...
A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.
(József Attila: Reménytelenül)
Ma éppen 78 éve, 1937. december 3-án. József Attila itt hagyott bennünket, hirtelen, örökre elhallgatott. Korai tragikus halála nagy veszteség a költészet kedvelőinek, de a világirodalomnak is.
Babits Mihálynak írta önmagáról, verseit ajánlva, 1935. augusztus 18-án: „Az a különös dolog történt, azaz történik velem, hogy a saját szemem láttára átalakulok s ennek az átalakulásnak a valódiságát még alig tudom megfogni. Igy nem is igen írtam, inkább csak tollfogásom ellenőrzése végett próbálkoztam, mint gyermek, aki hallgat ugyan a szóra, hogy éget a tüzes kályha, de azért kísérletet tesz, hogy megérintse, megismerje. Ezek a versek is, amelyeket itt küldök, ilyen próbálkozások.
Szeretném, ha Önnek tetszenének, én nem vagyok egészen biztos bennük.” - Babitsnak írott szavaiból érezni a magány okozta belső bizonytalanságot.
Le vagyok győzve, (győzelem ha van)
de nincs, akinek megadjam magam.
Elmondható róla, hogy korának meg nem értett zsenije volt. Megértés helyett sok mindent feltételezett már róla az életében kutakodó utókor is, pedig egyszerűen csak társra és igaz barátokra vágyott.
Talán eltűnök hirtelen… - tűnődött néhány hónappal halála előtt írt versében és valóban eltűnt hirtelen. Menthetetlenül űzte a magány a végzete felé.
TALÁN ELTÜNÖK HIRTELEN...(részlet)
Talán eltünök hirtelen,
akár az erdőben a vadnyom.
Elpazaroltam mindenem,
amiről számot kéne adnom.
Ifjuságom, e zöld vadont
szabadnak hittem és öröknek
és most könnyezve hallgatom,
a száraz ágak hogy zörögnek.
A szinte elkerülhetetlenül tragikus vég nem egyedi korának művészei között. Egész élete és halála magában hordozta azt a kétes megállapítást, hogy a zseni és az őrült között igen keskeny a határmezsgye. (én magam nem hiszek abban, hogy őrült vagy beteg lett volna, magányos és boldogtalan volt, megviselte az élet, nehéz volt a sorsa) Költészete - mint az élete - egy tétova, útját kereső, olykor lelkes lázadó, mégis megnyugvásra, támaszra vágyó, sokszor sérülékeny lélek tükörképe. Minden nehézsége ellenére az „igazat és a valódit” nagyon is meglátta és páratlan tehetséggel tolmácsolta verseiben, ma is szó szerint helytállóak a szavai.
Íme, hát megleltem hazámat - ez egyik utolsó versének címe. Meglelte hazáját a szívekben, a lelkekben, ahol visszhangzanak a sorai. Tűzhelyet, családot nem talált, de ott van a kötete a polcokon és örökre ott lesz a legnagyobbak között. Nálam József Attila versei mindennapi olvasmányok, hiszen Ő a kedvenc költőm.
Egyedül voltam én sokáig.
Majd eljöttek hozzám sokan.
Magad vagy, mondták; bár velük
voltam volna én boldogan.
Igy éltem s voltam én hiába,
megállapithatom magam.
Bolondot játszottak velem
s már halálom is hasztalan.
Mióta éltem, forgószélben
próbáltam állni helyemen.
Nagy nevetség, hogy nem vétettem
többet, mint vétettek nekem.
Szép a tavasz és szép a nyár is,
de szebb az ősz s legszebb a tél,
annak, ki tűzhelyet, családot,
már végképp másoknak remél.
1937. nov. 24.
"Ignotus Pali döbbenetes hírt hoz. Autón leutaztak Balatonszárszóra, József Attilához. Már hallott a Baumgarten-nagydíj odaítéléséről, s tudatták vele azt is, hogy szereznek neki lektori állást a Pantheonnál, és újból bevonják a Szép Szó szerkesztésébe. Szeretett volna Pestre jönni velük, de annyi hely nem volt a kis autóban.
Este Attila kiment a vasúthoz." - (Sárközi Mátyás: Párban magányban: Babits Mihály feljegyzése 1937 december 4.)
CIKKAJÁNLÓ