2022.05.31.

Katasztrófavédelmi rendszerben tartó gyakorlat

2022. május 27-én Szigetmonostoron járt Kisoroszi Önkéntes Mentő Csoportja, ahol a Váci Katasztrófavédelem szervezésében ún. rendszerben tartó gyakorlaton vett részt több más csapattal együtt.

  KÖZÉRDEKŰ      GYAKORLAT  


Katasztrófavédelmi rendszerben tartó gyakorlat

2022. május 27-én Szigetmonostoron járt Kisoroszi Önkéntes Mentő Csoportja, ahol a Váci Katasztrófavédelem szervezésében ún. rendszerben tartó gyakorlaton vett részt több más csapattal együtt.

A gyakorlaton az önkéntes tűzoltó szervezetek is részt vettek a környékbeli településekről, többek között a vadonat új szigetmonostori csapat is, akik minősítő vizsgát tettek. Ez szükséges ahhoz, hogy vonulhassanak a riasztások esetén.

A gyakorlat során egy bevetésirányító pont is telepítésre került, ahonnan Jakab Edit tűzoltó alezredes – Vác Katasztrófavédelmi Kirendeltség – irányította a csapatokat rádiókommunikációs eszközzel.

Az előző gyakorlatokhoz képest a rádiókommunikáció új feladat volt, megadott protokoll szerint lehetett és kellett a rádióforgalmazást végezni úgy, hogy az irányítópont mindig tudja, melyik csapat hol tartózkodik és éppen milyen tevékenységet folytat.

62

A nap elméleti előadásokkal indult a szigetmonostori Faluház nagytermében, ahol először a házigazda Molnár Zsolt, Szigetmonostor polgármestere köszöntötte a megjelenteket. Ezután Vajda Péter - Közép-Duna-Völgyi Vízügyi Igazgatóság – tartott előadást az árvízi védekezésekről, majd Gyurkó Ferenc - Vác Katasztrófavédelmi Kirendeltség Szentendre Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság - tűzoltó alezredes baleset- és munkavédelmi előadását hallgattuk meg. Végül Jakab Edit - Vác Katasztrófavédelmi Kirendeltség - tűzoltó alezredes ismertette a gyakorlattal szimulált helyzeteket és a csapatok beosztását, az irányító pont helyét, a felvonulási területek pozícióit.

A gyakorlat során buzgárt kellett elszigetelni, nyúlgátat kellett építeni, illetve a csapatunknak vízzel elöntött területet kellett vízmentesíteni a rendszeresített eszközökkel. Minden helyszínen hivatásos állomány felügyelte a folyamatban lévő munkát, hogy a nap végén minősíteni tudják a csapatokat és a munkájukat.
Kisoroszi csapata megfelelt minősítéssel zárta a gyakorlatot, sikeres volt minden beavatkozás a fellépett műszaki problémákat megoldottuk és a rádióforgalmazás során is a szabályok szerint sikerült kommunikálni.

A napot Szigetmonostor Önkormányzata egy pincepörkölttel tette még emlékezetesebbé, amit ezúton köszönünk neki és aminek az elfogyasztása után haza indultunk.

Hírküldő
Ne maradjon le a legfontosabbb hírekről!
Kérjük adja meg nevét és email címét és vegye igénybe hírküldő szolgáltatásunkat.
Sütibeállításokkal kapcsolatos információk

Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz (marketing, statisztika, személyre szabás) egyéb cookie-kat engedélyezhet.

Részletesebb információkat az Adatkezelési tájékoztatóban talál.