A jelenlegi helyzetet értékelve, a várható rendelkezések figyelembevételével a szervezőbizottság úgy döntött, hogy a 2020. augusztus 19-re és 20-ra tervezett Dunaünnep 2020. rendezvény megrendezésre kerül. Az erről szóló részletesebb tájékoztatót olvashatják.
KÖZÉRDEKŰ DUNAÜNNEP 2020
Tájékoztató
Tisztelt Kisorosziak!
Magyarország Kormánya a mai napig az 500 fő alatti létszámú rendezvényeket engedélyezi. A rendezvényt szervezőbizottság úgy döntött, hogy a rendezvényt megtartja az érvényben lévő rendelkezések legmesszemenőbb figyelembevételével. Ezzel egy időben jelezni szeretnék a szervezők, hogy a Duna vízállását figyelembe véve a 2020. augusztus 20-i Kis-Duna oldali programok tekintetében másodlagos helyszínként a település sportpályáját jelöli meg.
A pontos helyszín tekintetében a jövő hét elején születik döntés. Addig is jelentkezzenek a halászléfőzésre nyugodtan, hogy időben regisztrálni tudják a szervezők a hal alapanyag igényeket.
Koncert
A rendezvény során a P. Mobil együttes koncertjére kerül sor a sportpályán. Nyitott színpad esetén nem betartható az 500 fő alatti korlátozás, ezért a szervezőbizottság zárt koncert sátorral bonyolítja a koncertet és karszalagos beengedéssel a beléptetést. A beléptetés 2020. augusztus 19-én délután 18:00 órától indul, a helyszínen lehet karszalagot igényelni. A sátorba csak karszalaggal lehet belépni! Kérjük szíves megértésüket, de a szabályok mindenkire vonatkoznak, az intézkedés mindannyiunk érdekeit szolgálják!
A szervezők a változtatás jogát fenntartják, különös tekintettel a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekre.
Jó szórakozást kíván és sok szeretettel várja Önöket a szervezőbizottság!