2025.06.16.

Nagy Imre Emléknap – Június 16.

Minden év június 16-án emlékezünk meg Nagy Imre miniszterelnök és mártírtársai kivégzéséről, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozatairól.

Az 1996. évi LVI. törvény rendelkezik Nagy Imre és mártírtársai emlékének törvénybe iktatásáról, míg az 59/2002. (IX. 20.) OGY határozat az Országgyűlés számára kötelezővé teszi, hogy június 16-án és október 23-án minden évben méltóképpen megemlékezzen a forradalom eseményeiről és szereplőiről. Az 1137/2010. (VII. 1.) Kormányhatározat pedig a kiemelt fontosságú rendezvények közé sorolja június 16-át, Nagy Imre újratemetésének emléknapját.

Történelmi háttér

Nagy Imre 1956 október 24. és november 4. között kormányfőként: kezdeményezte a szovjet csapatok kivonását Magyarországról, meghirdette a többpártrendszert, és bejelentette az ország kilépését a Varsói Szerződésből, valamint Magyarország semlegességét.

A forradalom leverését követően, 1956. november 4-én hajnalban a szovjet katonai invázió megindult. Nagy Imre és több társa a jugoszláv nagykövetségen keresett menedéket, ahonnan november 23-án Romániába hurcolták őket. 1957. április 14-én érkezett vissza Budapestre, ahol társaival együtt letartóztatták és perbe fogták. A bíróság 1958. június 16-án halálra ítélte és kivégeztette Nagy Imrét, Maléter Pál honvédelmi minisztert és Gimes Miklós újságírót.

Újratemetés és emlékezet

Majd hosszú hallgatás után 1989 márciusában kezdődött meg az 56-os vértanúk holttestének kihantolása és azonosítása. Az újratemetésre 1989. június 16-án került sor a Hősök terén, több százezer ember jelenlétében. A történelmi eseményen öt koporsót helyeztek el – Nagy Imre, Maléter Pál, Gimes Miklós, Losonczy Géza (államminiszter) és Szilágyi József (titkárságvezető) földi maradványai előtt –, valamint egy hatodik, jelképes koporsót, amely az 1956-os forradalom minden kivégzett és elesett hősének emléket állított. Az esemény szimbolikus jelentőséggel bírt a kommunista rendszer erkölcsi lezárása és a demokratikus átmenet irányába tett lépésként.

(Fotó: https://fortepan.hu/hu/photos/?id=77275)

 

Emlékezés

Június 16-án nemcsak Nagy Imrére, hanem minden áldozatra és elítéltre emlékezünk, akik a forradalom és szabadságharc leverését követő megtorlások során szenvedtek elítéltetésükért, meghurcoltatásukért vagy épp életük elvesztéséért.

Az emléknap nemcsak történelmi személyek, hanem egy korszak tanulságainak megőrzését is szolgálja: a szabadság, a jogállamiság és a történelmi igazságtétel melletti kiállást.



Sütibeállításokkal kapcsolatos információk

Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz (marketing, statisztika, személyre szabás) egyéb cookie-kat engedélyezhet.

Részletesebb információkat az Adatkezelési tájékoztatóban talál.