2015.06.26.

Rend trend - 26. hét

A Szentendrei Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya eljárást folytatott garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Cs. András 38 éves csömöri lakos ellen.

  RENDŐRSÉGI HÍR  


#kisoroszi #ilovekisoroszi #iloveduna #duna #szentendreisziget #ilovedunakanyar

@kisoroszitelepules @kisoroszitelepuleshivatalosoldala


  ITT KERESSEN MINKET:     facebook  |  youtube  |  e-mail  |  elérhetőségeink


Fékezgetés bosszantotta fel

A férfi 2015. június 7-én gépkocsijával Szentendrén, a 11-es főúton közlekedett és a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján zavarta, hogy az előtte haladó jármű vezetője fékezget. Ezért a gyanúsított megelőzte, majd lassított és megállásra késztette a mögötte haladó sértettet. Ezután a másik gépkocsihoz ment és egy fém tárggyal ráütött a bal első ablakra, amely ennek következtében berobbant.

Cs. Andrást még a bűncselekmény elkövetésének napján gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök, melynek során elismerte a bűncselekmény elkövetését és vállalta, hogy megtéríti az általa okozott kárt. A vizsgálók az eljárást befejezték és a férfi ellen bíróság elé állítási javaslattal éltek az ügyészségen.

Hurrá vakáció! - Rendőrök a tanév végi rendezvényeken

A Szentendrei Rendőrkapitányság rendőrei a tanév utolsó hetében és a nyári táborokban sem hagyták unatkozni az óvodásokat és iskolásokat.

Az elmúlt két hétben több óvodai és iskolai rendezvényen, valamint táborban jelentek meg bűn- és baleset-megelőzési programokkal.

A rendezvényeken a gyerekek ügyességi pályán adhatták számot közlekedési ismereteikről, megtekinthették a szolgálati gépkocsikat, motorokat, valamint betekintést nyerhettek az ujjnyomatvétel és a fényképezés rejtelmeibe, kipróbálhatták a csapatszolgálati felszerelést. A rendőrök sebességmérő készülékkel megmérték, hogy milyen gyorsan tudnak futni. A vállalkozó kedvűek teszt kitöltésével mérhették fel közlekedési ismereteiket.

22

Pomázra „meghívást kaptak” a szolgálati kutyák, valamint a csapatszolgálati felszerelést is kipróbálhatták az iskolások.

A felszerelések a tahitótfalui hittan táborban és a leányfalui Fortuna Üdülőben is nagy sikert arattak.

Szentendrei Rendőrkapitányság

Hírküldő
Ne maradjon le a legfontosabbb hírekről!
Kérjük adja meg nevét és email címét és vegye igénybe hírküldő szolgáltatásunkat.
Sütibeállításokkal kapcsolatos információk

Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz (marketing, statisztika, személyre szabás) egyéb cookie-kat engedélyezhet.

Részletesebb információkat az Adatkezelési tájékoztatóban talál.