A Visegrádi Rendőrőrs körzeti megbízottja 2015. október 3-án 11 óra 30 perckor a visegrádi Panoráma úton haladt a Fellegvár irányába, amikor arra lett figyelmes, hogy a bobpálya parkolójában egy személygépkocsi motorteréből füst áramlik ki és az autó kigyulladt.
RENDŐRSÉGI HÍR
#kisoroszi #ilovekisoroszi #iloveduna #duna #szentendreisziget #ilovedunakanyar
@kisoroszitelepules @kisoroszitelepuleshivatalosoldala
ITT KERESSEN MINKET: facebook | youtube | e-mail | elérhetőségeink
MENETRENDEK MÁV | Budapest Airport | VOLÁNBUSZ | MAHART | BKK | DKV | MVK | SZKT | TükebuszR
A visegrádi körzeti megbízott égő autót oltott
A Visegrádi Rendőrőrs körzeti megbízottja 2015. október 3-án 11 óra 30 perckor a visegrádi Panoráma úton haladt a Fellegvár irányába, amikor arra lett figyelmes, hogy a bobpálya parkolójában egy személygépkocsi motorteréből füst áramlik ki és az autó kigyulladt.
A körzeti megbízott értesítette a tűzoltóságot, majd ezt követően rögtön megkezdte a parkoló lezárását és az üzemeltetővel közösen megkezdték az autó oltását. A tűz továbbterjedésének megakadályozása céljából a rendőr a saját gépjárművével, vontatókötél segítségével két autót elvontatott a lángoló jármű közeléből.
Az időközben kiérkező tűzoltók a motortérből az utastérbe is átterjedt tüzet eloltották és megállapították, hogy a tüzet feltehetően műszaki hiba okozta.
A visegrádi rendőr gyors reagálásának és helyzetfelismerésének köszönhetően a kiégett gépkocsin kívül más autóban nem keletkezett kár és személyi sérülés sem történt.
Bántalmazta a biztonsági őrt
A Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást folytat N. Dávid 20 éves szentendrei lakos ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2015. október 3-án az esti órákban ment be egy szentendrei élelmiszerüzletbe, ahol a biztonsági őrrel vitatkozni kezdett. N. Dávid a sértettet többször megütötte, aki ennek következtében – az orvos szakértő elsődleges véleménye szerint – súlyos sérülést, orrcsonttörést szenvedett.
A 20 éves gyanúsított a bántalmazást követően a helyszínt elhagyta. Néhány nappal később, 2015. október 5-én 14 óra körüli időben ismét megjelent az üzlet előtt és ott megfenyegette a két nappal korábbi verekedés egyik szemtanúját.
A budakalászi járőrök a 20 éves férfit 2015. október 5-én 17 óra 20 perc körüli időben Szentendre egyik utcájában elfogták. A nyomozók N. Dávidot előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.
Az illetékes bíróság N. Dávidot a bűncselekmények elkövetése miatt 2015. október 8-án előzetes letartóztatásba helyezte.
CIKKAJÁNLÓ
Összeverekedtek
A Szentendrei Rendőrkapitányság vizsgálója vetett véget egy verekedésének 2015. szeptember 25-én délután. A rendőr észlelte, hogy két személy egymással dulakodik, ezért szolgálatba helyezte magát és véget vetett a verekedésnek.
A helyszínre érkező járőrök a garázdákat a rendőrkapitányságra előállították. Velük szemben garázdaság vétség, illetve testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Szentendrei Rendőrkapitányság