2015. április 8-án megkezdődött a település rendezési tervével kapcsolatos párbeszéd a település lakóival. (https://www.facebook.com/events/653994024730343/) Első etapként a rendezési tervet megalapozó, a kiindulási pontot kijelölő vizsgálat anyagát ismertette a Völgyzugoly Műhely Kft. három munkatársa a Művelődési Ház nagytermében.
MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT - LETÖLTHETŐ DOKUMENTUM
A megalapozó vizsgálat az eddig érvényben lévő rendezési tervre és a helyszínbejárások eredményére alapozott munka. Képet kaphatunk belőle a település jelenlegi állapotáról, a kialakult helyzetről építészeti szempontból.
KELL EGY JÓ SZLOGEN, KELL EGY JÓ LOGO
Fontosnak tartjuk, hogy Kisoroszi minden fronton jelezze azt a tényt, hogy több millió ember ivóvíz kincse fekszik alatta, ami miatt elsődleges fontosságú, hogy a település környezetkímélő módon üzemeljen. Ezentúl mindenhol igyekszünk ezt megjeleníteni, szlogennel, képi ábrázolással, stb.
KISOROSZI AZ ÉDESVÍZ FALUJA
A falu logója is tükrözni fogja ezt a hozzáállást. A logoban a K betű egy kis, kétablakos házat ábrázol, utalva a helyi ófalu részen jellemző kétablakos építészeti jellegzetességre, míg az első O betűt egy vízcsepp reprezentálja kék színnel, ezzel is nyomatékosítva a település régi és sokrétű kapcsolatát a vízzel.
A társadalmi egyeztetésen számos hozzászólás hangzott el. Ami jó, hogy jellemzően előremutató és a témába vágó hozzászólásokat hallhattunk. Most van itt az ideje, hogy mindenki körülnézzen a környezetében és megtegye az észrevételeit, javaslatait, alakítsa a jövőt. Ha a település rendezési terve lezárul, a szakhatóságok elfogadják, akkor erre már nem lesz lehetősége az elkövetkező évtizedben senkinek.
KÉPGALÉRIA AZ ESEMÉNYRŐL
Az észrevételeket és javaslatokat 2015. április 30-ig várjuk elektronikus formában a hivatal@kisoroszi.hu címen vagy postai úton, levélben a 2024 Kisoroszi, Széchenyi út 93. postai címen a Kisoroszi Önkormányzat címére.
Erről a témáról itt olvashat még: http://kisoroszi.hu/hirek/tarsadalmi-egyeztetes