2015.04.28.

Utolsó esély a nulláról indulóknak!

Utolsó esély a nulláról induló fiatal gazdáknak! Az új fiatal gazda pályázat nyertesei és vesztesei…

Minden kétséget kizáróan az egyik legnépszerűbb pályázat volt a 2007-től 2013-ig​ tartó Vidékfejlesztési Program pályázatai között a fiatal gazdák induló támogatása, ahol a teljesen nulláról való indulásra lehetett közel 13 millió Ft-ot igényelni azoknak, akik 18 és 40 éves kor között voltak, rendelkeztek mezőgazdasági végzettséggel és először kezdtek el üzletszerűen gazdálkodni.

Soha többet nem lesz ilyen formában fiatal gazda pályázat. Utolsó esély a nulláról indulóknak!

Az új 2014-2020-as Vidékfejlesztési Program pályázatai között is megtalálható lesz a fent említett fiatal gazda pályázat, viszont a feltételek jelentősen megváltoznak a jövőben, és kicsit más lesz a támogatni kívánt célközönség is. A legfőbb változás, ami sajnos sok embernek lesz kizáró ok, hogy már a beadáskor is rendelkezni kell egy bizonyos nagyságú gazdasággal, és akinek nincs a nevén pár hektár föld vagy egy közepes méretű állatállomány az nem nyújthat be pályázatot.

Fiatal gazda pályázat díjmentes előminősítés

Ezért elmondható, hogy a május közepén megjelenő, utolsó “régi” fiatal gazda pályázati kiírás lesz az utolsó esély azoknak, akik tényleg ebből a támogatásból akarják a nulláról felépíteni a leendő gazdaságukat. Ezeknek a jelentkezőknek jó hír, hogy egy nagyobb keretösszeggel várható a május 18 és június 1 között kiírásra kerülő fiatal gazda pályázat, ugyanis a korábbi 2007-2013-as ciklusból visszamaradt pénzeket most ezen a pályázaton keresztül akarják kiosztani egy gyorsított eljárás keretein belül, 2015.dec.31-ig. Tehát a nyertesek már november környékén számlájukon tudhatják a megnyert támogatást.

Az új ciklus első fiatal gazda pályázata 2015. nyár végén várható, ahol már az említett termelési potenciálhoz fogják kötni a pályázat beadását. Ez a termelési potenciál 6.000 és 25.000 STÉ közötti méretre fog vonatkozni, ami körülbelül a következő számokat jelenti a gyakorlatban:

Kertészeti tevékenység (friss zöldségfélék, dinnye, szamóca – szabadföldi és alacsony (nem járható) takarás alatt): 2-7 hektár

Kukorica: 8-31 hektár

Sertés, tenyészkoca 50kg felett: 13-52 db

A pályázat beadásához szükséges gazdaság meglétét a pályázó többféle módon is igazolhatja, pl. termőföld esetén lehet saját tulajdonnal rendelkezni vagy érvényes bérleti szerződéssel (mindkettő elfogadott a fiatal gazda pályázatban).

Akik még a májusi fiatal gazda pályázaton szeretnének a régi feltételek mellett pályázni, azok a korábbi évek szerint nem igényelhetnek földalapú támogatást sem a pályázatuk beadásáig.

A másik nagy változás az új ciklusos, augusztus környékén várható fiatal gazda pályázatban, hogy a korábban kizáró oknak számító támogatás igénybevétele (pl. földalapú támogatás), már nem lesz kizáró ok, ami sok embernek ad lehetőséget a pályázat benyújtására. Aki korábban már nyújtott be agrár célú támogatási kérelmet, az csak abban az esetben esik ki a fiatal gazda pályázat jogosultjainak köréből, ha a benyújtást vállalkozói jogviszonyban tette meg. Tehát, ha őstermelőként nyújtotta be a kérelmet, akkor jogosult a fiatal gazdára pályázni. Szintén pozitív változás az “idősebb” fiatal gazdáknak, hogy a nyár végén megjelenő pályázatban egy évvel nőtt az elfogadott életkorral kapcsolatos határ, azaz a 41. életév betöltése jelenti az életkori feltétel korlátját.

Fiatal gazda pályázat díjmentes előminősítés

Az alábbi kis táblázatban összeszedtük a leginkább fontos és tényszerű különbségeket a most májusban utoljára megjelenő “régi fiatal gazda” pályázat és a nyár végére várható “új ciklusos fiatal gazda” pályázat között.

Link: http://palyaz.hu/palyazat-archivum/2015/soha-tobbet-nem-lesz-ilyen-formaban-fiatal-gazda-palyazat-utolso-esely-a-nullarol-induloknak/

Forrás: palyaz.hu

Hírküldő
Ne maradjon le a legfontosabbb hírekről!
Kérjük adja meg nevét és email címét és vegye igénybe hírküldő szolgáltatásunkat.
Sütibeállításokkal kapcsolatos információk

Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz (marketing, statisztika, személyre szabás) egyéb cookie-kat engedélyezhet.

Részletesebb információkat az Adatkezelési tájékoztatóban talál.