Sváby Lajos - festő, egyetemi tanár
Sváby Lajos festőművész szorosan kötődik Kisoroszihoz, a faluhoz, a tájhoz. 1967 óta jár festeni Kisorosziba, később Dunára néző, panorámás telkén műteremlakást építtetett. Kisoroszi díszpolgára. Éveken át vezette a kisoroszi nyári rajz szabadiskolát a Művelődési Házban. TV riporter és újságíró fia, Sváby András szinte itt nőtt fel.
Képein látható a kisoroszi táj, főként a hegyek, a Duna, a hajók és a fölöttük lévő égbolt. Sajátos, groteszk, expresszionista stílusban fest, képein sokszor megjelenik a karikatúraszerű emberábrázolás. Tájképei viszont érzelmesebbek, ilyenkor nem kritizál, hiszen a táj szépsége örök, az ember pedig gyarló és gyakran képmutató. 2011 szeptemberében az ATV 40 perces filmet készített Kisorosziról, a filmben látható a művésszel készült interjú, bemutatta a műtermét, a Kisorosziban gyűjtött római kori régiségeit és beszélt a tájhoz fűződő filozofikus kapcsolatáról. (A film megtekinthető a Községi Könyvtárban, valamint a művészről kiadott színes monográfia kötet is).
„Festő vagyok, tárgyiasítom tehát a gondolataimat, az érzéseimet, az életemet. Ellentmondások terheit hurcoljuk, zavarba ejtő, ambivalens állapotokat közvetítek. A festményeimen nem történetek alakulnak, expresszivitásában kell megszületnie mindennek. A kétértelműség jelenik meg a képen, a maga kikerülhetetlen nyilvánvalóságában, egyértelműen” – idézet a művésztől.
Sváby Lajos 1935-ben született Abádszalókon. 1954 és 1960 között volt a Magyar Képzőművészeti Főiskola növendéke, Kmetty János és Pór Bertalan tanítványaként.
1963 - 1965-ig Dunaújvárosban dolgozott, 1965-től Budapesten élt. 1975-től tanár volt a Magyar Képzőművészeti Főiskolán. Először 1990-1991 között megbízott, majd 1991-től nyugdíjba vonulásáig választott és kinevezett rektora volt. 1995-ben Londonban a Kingston Egyetem díszdoktorává avatták. Festészetének, ábrázolásmódjának több korszakát figyelhetjük meg.
Korai művei a monokróm festészet határait súrolják. 1967-es kiállításán kékes, szürkés, majdnem fekete munkák láthatók. Az 1969-ben készült Változás című alkotása az első harsány, színes képe. Ebben a periódusban festett műveire az erőteljes színek, a háttér sötét, fekete árnyalatai, és a meghatározhatatlan tér jellemzők. A Biblia témavilágát idézi az Izsák feláldozása (1971) című műve. Az 1975-ben készült Örkény István arcképe című képén szűk doboztérbe zárva ábrázolja az írót. Szélsőséges példát jelent az Alagútban (1979) című mű, ahol az önarckép szinte teljesen eltorzul.
Az 1980-as évektől kilép a zárt térszerkezetből, figuráit természetes környezetbe helyezi. Zárt tér (1982) című képén, egy buja nőalakot jelképes, csak testrészként jelenlévő férfikezek simogatnak. A kéz megjelenése a teremtésre is utalhat, míg az alak elszigeteltségét a magyar kultúra sajátosságának kifejezéseként is értelmezhetjük.
Az 1980 körül megjelenő pasztellképei konkrétabb távlatokat mutatnak, rajzain pedig az időtlenséget, a tér nélküliséget jeleníti meg. Genezis (1989) című 22 rajzból álló rajzsorozatát a Szent Földön tett látogatása ihlette. Az egymásba fonódó növények és emberi testek zsúfolt együtteséből építette fel. Könyvek illusztrálására is vállalkozott, köztük Somlyó György Nem titok című verseskötetének illusztrátora volt. (1992)
Számos művét jeles közgyűjtemények őrzik, köztük Damjanich János Múzeum, Szolnok, Kortárs Magyar Galéria, Dunaszerdahely, Magyar Nemzeti Galéria, Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, Rippl-Rónai Múzeum, Kaposvár.
Műveit Budapest mellet számtalan vidéki városban és külföldön több helyen is kiállították.
Díjak, elismerések:
- Derkovits-ösztöndíj (1963-1966)
- Munkácsy Mihály-díj (1973)
- Érdemes művész-díj (1985)
- Kossuth-díj (1994)
- Magyar Művészetért 2000-díj (2000)
- Príma Primissima díj (2005)
- Abádszalók díszpolgára (2009)
- A Román Kulturális Intézet nívódíjasa (Jutalom: Jecza Péter egyedi kisplasztikája, 2010)
