A Szentendrei Sziget 31 km hosszú és átlagosan 3-3,5 km széles, a Duna folyásának megfelelően, ívesen meghajlik. A sziget csúcsán szálas nyárfák, öreg füzek alkotnak összefüggő erdőséget. A szigetnek ez a része tájvédelmi terület a Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz tartozik. A sziget szentendrei Duna-ág felé laposodó partja ideális fürdőhely. A csendes erdős vízparti táj közel száz éve kedvelt célpontja a városi embereknek. Az 1930-as években a cserkészszövetség rendszeres táborhelye volt. Túráikon több alkalommal részt vett gróf Teleki Pál miniszterelnök is. A szigetcsúcsról szép kilátás nyílik a Dunára és a mögötte magasodó visegrádi hegyekre, illetve a túlsó parton a Börzsöny láncolatára. A sziget északi csúcsán, a Duna elágazásánál van Kisoroszi.
A falu már a rómaiak által is lakott terület volt. Határában a Hosszúréti dűlőnél őrtornyot építettek az egyre sűrűsödő barbár támadások miatt. A település a Rosd nemzetség ősi birtoka volt, az első írásos emlék 1394-ből származik, ekkor Orosz volt a neve. A hagyomány szerint Kálmán király uralkodásának idején Oroszországból beköltözött emberek szállották meg ezt a helyet, akikről a helység a nevét kapta. A XIV. századtól a Kalászi család birtokának a része volt a falu. Mátyás király ide telepítette le hajdúit. Buda elfoglalása után ez a helység is behódolt a töröknek. A legközelebbi népességváltozást az ellenreformáció hozta a XVII. Században. Nagyoroszi földesura katolizált, ezért a regio eius religio" törvénye alapján Nagyoroszi egész lakossága katolikus lett. A református prédikátor ebbe nem törődött bele, és megmaradt híveivel ide menekült.
Kisoroszi lakosai a középkorban kiváltságokat élveztek I. Lajos, Zsigmond, II. Ulászló és Mátyás királytól jóvoltából, melyeket III. Ferdinánd és I. Lipót is megerősítettek. A török hódoltság után a kamara igazgatása alá került a település. 1688-ban Lipót a helység lakosait összes kiváltságukban megerősítette, 1692-ben pedig felmentette őket a katonatartás kötelezettsége alól is. Az 1715-20. évi összeírásokban a falu nemes helységként szerepel. 1700-ban Lipót király gróf Intzia Valkardnak adományozta, kinek magvaszakadtával gróf Stahrenberg Tamás kapta adományul. Az új földesurak mindenképpen arra törekedtek, hogy a helység lakosait uralmuk alá hajtsák, noha az 1715. évi 34.tc. is hangsúlyozta, hogy a helység lakosai a kamara igazgatása alatt, mindenkor, mint kiváltságokkal felruházottak, szabadon élhetnek. A lakosok ellenszegültek a földesúri törekvéseknek és a küzdelem a XVII. századon át szinte szakadatlanul tartott. A XVII. század közepén a helység ismét a kamara igazgatása alá került, majd 1790-ben gróf Keglevich Károly örököseire szállt zálogképpen. Később a visegrádi koronauradalomhoz csatolták.
A falu népe elszigeteltségben élt a század közepén. Egymás között házasodtak, itt mindenki rokona mindenkinek. Ma is büszkék arra, hogy évszázadok óta nem volt földesúri birtokban a település, saját földön éltek, boldogultak és nem tartoztak elszámolással senkinek. Elszigeteltségükből adódóan népi hitviláguk is sajátságosan, a helyi adottságok szerint alakult ki.
Kisoroszi eredetileg Nógrád vármegyéhez tartozott, majd Pest vármegye fennhatósága alá került. Az 1690-es években a községről több alkalommal is vita zajlott a két megye között, sőt, amikor 1695-ben Nógrád kiterjesztette jogát kisoroszira, a vármegye határozatban mondta ki: Nógrád nem adja vissza a falut, annak visszacsatolására katonaságot fognak igénybe venni". A vita egyre mérgesedett, az udvari kancellária Pest megye javára döntött. A vármegye 1696. február 21-i gyűlésén ezt tudomásul vette, egyúttal felkérték a kancelláriát, szólítsa fel Nógrád megyét, meg akarja szerezni kisoroszit, a törvényes úton próbálkozzék". A békülékeny hangnemet alighanem az indokolta, hogy az ügy eljutott az uralkodóhoz. Tavasszal a király úgy döntött, és ehhez Pest megye is hozzájárult a jószomszédság érdekében, hogy Kisoroszi Nógrádhoz tartozzon, de ekkor Nógrád vérszemet kapott. Bulyovszki Dániel, a megye követe elégedettségét fejezte ki, ám követelte Pest megyétől, hogy azt a 200 forint kárt, amit a császári csapatok okoztak, Kisoroszi lakóinak térítse meg. Erre Laczkovics István ünnepélyesen kijelentette: vármegye a kisorosziról való lemondás ellenére a vele kapcsolatos jogokat fenntartja, a Nógrád megye által követelt összeg kifizetését pedig visszautasítja". Mindenesetre 1704-ben, egy összeírásban már ismét a Pest megyei falvak között szerepel Kisoroszi neve.
A falunak két temploma van, egy református és egy római katolikus.
A református templom 1803-ban épült neobarokk stílusban. A református gyülekezet a szérűn kapott engedélyt templom építésére, valószínűleg a református családok által adományozott telken. A templom belső berendezése kiégett a múlt század közepén, akkor kapott új berendezést, padokat, karzatot. A torony fából készült és sokkal magasabb volt, de a századelőn leomlással fenyegetett és ezért lebontották, majd hagymakupola került a toronyra. Három harangja van. A templom berendezése kék színűre volt festve, ennek bizonyítéka a régi karzat kb. másfél méteres darabja, melyet kézzel festettek és alapszíne a kék. Az Úr asztala márványból készült. 1992 és 1995 között a templom kívül, belül felújításra került.
A falu római katolikus templomát 1719 októberében szentelték fel és a rózsafüzér királynőjének a védelmébe ajánlották. Az épület későbarokk alkotás. A Főoltárt ismeretlen festőtől származó gyönyörű kép ékesíti barokk keretbe foglalva, amely a lepantói tengeri csatát ábrázolja. A templom védőszentje, Rózsafüzér Királynője segíti győzelemre a keresztény hajóhadat a török ellen. A kép valószínűleg a templom építésének idején került a helyére, feltehetően az akkori kegyúr, gróf Stahrenberg Tamás jóvoltából. A főoltár teljes barokk építménye fából készült. Négy, a templomnál is régebbi faszobor található itt. Kettő a szentélyben, az oltár két oldalán, kettő pedig a hajó hátsó falán, a karzat mellett. A szobrok több kiállításra is eljutottak. A padok 1844-ben készültek, a karzat mellvédjével egyidőben. 1719-1788-ig az egyházközség filiája volt. 1788-ban kihelyezett káplánt nevezett ki az akkori érsek. Kihelyezett káplánként három pap működött, majd a negyedik, aki még ezen a címen érkezett ide, lett 1810-ben a templom illetve az egyházközség első plébánosa. Őt követte még huszonkilenc a mai napig.
Forrás: Czikora Attila, Ezékiel Hajnalka, Kármán Gyöngyi, Kármán Krisztina, Nemes Gábor, Székely Rozália, Tar Valéria, Tóbiás Erika Kisoroszi története /képek a múltból/ című munkája, amely 1997. májusában készült.